Pont arra nem jó az 500 millió dollárért vett amerikai kőolaj, amire a Molnak kellene

Az amerikai könnyűolajból kevés dízelt és kerozint lehet kivonni, márpedig ezen lehet igazán keresni a régiós piac sajátosságai miatt.

  • HVG

A Mol J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatása után bejelentette, hogy 510 ezer tonna kőolajat vásárol 500 millió dollárért egy egyelőre meg nem nevezett amerikai olajcégtől, ám ennek a minősége nem olyan, amilyenre a Molnak valójában szüksége lenne – írja a G7.

A vállalat finomítói alapvetően a nehezebb, uráli típusra vannak optimalizálva – az erről való leválást évek óta halogatja a Mol –, ezzel szemben az amerikai nyersolaj könnyű, amelyből kevesebb dízel és kerozin nyerhető ki.

Ez azért problémás, mert a régióban a benzinpiac inkább túlkínálatos, az erősebb kereslet a gázolaj iránt van, vagyis azon jóval nagyobb nyereséget lehet elérni.

A lap szerint szakmai szempontból kedvezőbb lenne például az azerbajdzsáni olaj, amely hasonló összetételű, de közelebb van, így a szállítása is olcsóbb lenne.

Az amerikai kőolaj a Janaf által üzemeltetett, évi legalább 11-12 millió tonna éves kapacitású Adria-vezetéken keresztül jutna el a Mol százhalombattai és pozsonyi finomítójába. A mennyiség nem jelentős ahhoz képest, hogy a Mol éves szinten 12-13 millió tonna kőolajat dolgoz fel, az egyezség tehát az éves hazai fogyasztás szűk hét százalékát fedezné.

https://hvg.hu/gazdasag/20260313_mol-janaf-kapacitasteszt-tranzitdijak

A G7-nek név nélkül nyilatkozó szakértő szerint „a megállapodás inkább egy szándéknyilatkozat ezen a ponton, amely egy gesztus a magyar kormány részéről az amerikaiak felé”. Hozzátette: a pontos részletek még nem ismertek egyelőre, és a Mol sajtómegkeresésekre sem hajlandó ezekről nyilatkozni.

A vállalat ugyan hangsúlyozta, hogy több országból diverzifikálja az ellátást, de azt is jelezte, hogy az Adria-vezeték kapacitásával kapcsolatban továbbra is vannak fenntartásai, mert az eddigi tapasztalatok szerint nem biztos, hogy teljes üzemben elég lenne a régió zavartalan ellátásához. A Janaf ezeket a vádakat vehemensen cáfolja.

A Mol és a magyar kormány emellett azt is felrótta a Janafnak, hogy a szállítási díjak felsrófolásával nyerészkedne Magyarország szorult helyzetén, ezzel szemben az Adria-vezeték működtetője azt állítja, a teljes szállítási költséget figyelembe véve ők jóval olcsóbbak, mint a Barátság kőolajvezeték.

Hozzászólások