Felfüggesztette a Metropol kiadását a Mediaworks

Egyes terjesztési pontokról szerda délután már az önkiszolgáló dobozok is eltűntek.

  • HVG

Bár a közösségi oldalán továbbra is jelennek meg új anyagok, nyomtatott lapként jelenleg nem kapható a Metropol című ingyenes fővárosi napilap, amely a NER médiakonglomerátumának, a Mediaworksnek a kiadásában jelent meg hétköznapokon.

A Metropol című lap kiadása

szerdától ideiglenesen felfüggesztésre került

 – válaszolta a HVG megkeresésére a Mediaworks központi telefonszámán elérhető ügyfélszolgálat munkatársa. A felfüggesztés okairól és időtartamáról semmilyen további tájékoztatást nem adtak.

A kiadóvállalatot azután kerestük meg a Metropol ügyében, hogy a Media1 szerdán megírta: reggel hiányoztak a megszokott helyszínekről az addig ingyenesen terjesztett napilap osztogatói, illetve a terjesztődobozok is üresen maradtak. Az is feltűnő volt, hogy míg a Metropol Facebook-oldalára minden hajnalban kiposztolják az aznapi lap címoldalát, a szerdai és csütörtöki címlapkép nem található.

Az, hogy a Media1 értesülései szerint több terjesztési pontról már az osztódobozok is eltűntek, arra enged következtetni, hogy a lap kiadásának „ideiglenes felfüggesztése” ez esetben is huzamosabb ideig fog tartani.

Szintén a kormányközeli Mediaworks „függesztette fel” 2016-ban a Népszabadság kiadását – ez máig véglegesnek bizonyult.

A transznemű mellek bonyodalmától a harmadik világháborút kirobbantó Magyar Péterig – a NER nagy médiapillanatai

„Ne tegyen felelőssé olyanért, ami önnek nem tetszik, de nem rám tartozik” – intette meg tavaly novemberben Orbán Viktor Rónai Egont, aki arról kérdezte, hogy a kormánymédia miért publikálta a Tisza-app letöltőinek ellopott személyes adatait. Pedig végső soron a NER szülőatyja volt az, aki erőből letörte, földre vitte, sós kútba tette és uralma alá hajtotta magyar nyilvánosság jelentős részét, hogy aztán az ATV stúdiójában bátran elhatárolódjon az általa létrehozott, jobbára szebb életet élt orgánumok hullájából összetákolt médiaszörnytől. A gazdájánál is látványosabban gyarapodó teremtmény 16 éves ámokfutásának pillanataiból válogattunk, szabadon csapongva nehezen feledhető emlékeink között.

Nyitókép: HVG / Túry Gergely

Hozzászólások