„Egyáltalán nem tartok a vizsgálattól” – mondta csütörtökön Hrisztijan Mickoszki északmacedón miniszterelnök arról, hogy Magyarországon büntetőeljárás indult az állami tulajdonú Eximbank egyes korábbi ügyleteivel kapcsolatban. A vizsgálat négy ügyre terjed ki, köztük az Észak-Macedóniának nyújtott egymilliárd eurós hitelre. A magyar hatóságok hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúját is vizsgálják.
Tiborcz Istvánhoz kötődő Sofitel-felújítás, Szíjj László afrikai kalandja, bedőlt orosz–magyar vasúti projekt és Észak-Macedóniának nyújtott hitel – Magyar Péter ismertette az ügyeket, amelyekben a Gazdasági és Energetikai Minisztérium tett feljelentést.
Mickoszki szerint a magyar támogatás fontos segítséget jelentett az északmacedón gazdaságnak, és úgy vélte, Budapest támogatása a magyarországi politikai változások után is erős marad.
A szóban forgó hitelmegállapodást ő kötötte meg 2024 júliusának közepén, röviddel hivatalba lépése után akkori magyar hivatali partnerével, Orbán Viktorral a NATO washingtoni csúcstalálkozója alkalmával megszervezett kétoldalú találkozójukon. Ezt követően kötött Észak-Macedónia két, egyenként 500 millió eurós megállapodást az Eximbankkal: az elsőt október 8-án írták alá, 15 éves futamidővel, hároméves türelmi idővel és fix, 3,25 százalékos kamattal. A második hitelmegállapodást 2024 decemberében írták alá.
Kedvező kamatozású hitelt nyújt az Eximbank Észak-Macedóniának, miközben Magyarország a befagyasztott uniós támogatások miatt komoly problémákkal küzd.
Venko Filipcse, az ellenzéki SDSM elnöke viszont azt állította, hogy az ügy nemzetközi szinten is kérdéseket vet fel a Mickoszki-kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban. A politikus szerint a kabinet a hitelfelvételek ellenére nem javította érdemben az ország lakoságának életszínvonalát, viszont az árak jelentősen emelkedtek.
Nyitóképünkön Orbán Viktor és Hrisztijan Mickoszki észak-macedón miniszterelnök találkozója. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher.