Irán jelezte, hogy akár hét napon belül újra megnyithatja a stratégiai fontosságú Hormuzi-szorost, amennyiben az Egyesült Államok enyhíti a katonai nyomást, és feloldja az iráni kikötőkre kivetett blokádot. A Reuters és a japán Kyodo hírügynökség egyaránt egy meg nem nevezett magas rangú iráni kormányzati tisztviselőre hivatkozva számolt be arról, hogy Teherán meghatározta a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásához szükséges feltételeket.
A háború kitörése óta a szoroson szinte teljesen leállt a hajóforgalom, holott az kulcsfontosságú a világ kőolaj-, cseppfolyósítottgáz- és egyéb nyersanyag-kereskedelmében.
Az amerikai–iráni diplomácia újraindulásának lehetőségére az irányadó Brent olajfajta hordónkénti jegyzési ára mérséklődött, a 102 dolláros szintről 99 dollár alá.
Az értesülések nem sokkal azelőtt láttak napvilágot, hogy Donald Trump amerikai elnök kedden felszólal az ENSZ Közgyűlésén. Az elnökre egyre nagyobb belföldi nyomás nehezedik amiatt, hogy háborút indított Irán ellen, a konfliktus pedig világgazdasági következményekkel járt, és az amerikai lakosságot is kellemetlenül érinti a magasabb energiaárakon keresztül.
Irán helyzetét javítja, hogy a vele jellemzően szövetséges húszik Szaúd-Arábiát támadják, és a vörös-tengeri hajózást fenyegetik. A Vörös-tenger elvesztésével a globális olajellátás még rosszabb állapotba kerülne.
https://hvg.hu/360/20260917_hvg-iran-usa-haboru-szaud-arabia-hutik-voros-tenger-bab-elmandeb-szuezi-csatorna-olaj
A hét elején Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter azzal fenyegetőzött, hogy az Egyesült Államok akár már szerdától „leállíthatja” valamennyi iráni légitársaság működését. A pénzügyminiszter szerint Washington „minden korábbinál nagyobb nyomást” gyakorol Iránra, és az Egyesült Államok világszerte igyekszik ellehetetleníteni azokat, akik támogatják vagy segítik Teheránt, többek között bankok szankcionálásával.
Nemrég
az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat jelentett be az orosz állami irányítás alatt álló VTB Bankkal szemben.
Az intézkedések annak a törekvésnek a részét képezik, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag elszigetelje Iránt üzleti partnereinek, valamint más pénzügyi „segítőinek” célba vételével.
Nyitókép: AFP / Jim Watson