Spiró György: „Az emberiség válságról válságra fog vergődni, amíg meg nem semmisíti önmagát”
Az író új esszékötetében reményként csupán azt villantja fel, hogy az emberi hülyeségnek talán evolúciós haszna is lehet.
Az író új esszékötetében reményként csupán azt villantja fel, hogy az emberi hülyeségnek talán evolúciós haszna is lehet.
Itt állunk tanácstalanul, Európa leghatékonyabb víruskezelésének, legélénkebb gazdaságának árnyékában, csak közben elszalad mellettünk a világ, és egy pohár vizet nem tudunk kérni abban a dialektusban, ahogy a fejlett országokban beszélnek. Vélemény.
Miközben rengeteg pénzből fejlesztette informatikáját a Takarék-csoport, egy fiókjában százmilliókat sikkasztottak el. A minap részben az it-biztonság hiányosságai miatt bírságolta meg a kormányhoz közel álló pénzintézetet a Magyar Nemzeti Bank.
Fotózás helyett mindent lerajzolt a pécsi születésű művész, aki 87 évesen most is három műtermében alkot. Munkái a világ legnagyobb közgyűjteményeiben láthatóak és sok tízmilliós bevételt értek el az aukciókon.
Csúfos vereséget szenvedett az Afganisztánból kivonuló USA, amely 20 év alatt szinte semmit sem ért el. A Talibán nyomul előre, a magára hagyott afgán nép pedig félhet a jövőtől.
Az empátia és a kompromisszumkészség hiánya, a sértettség, a keserűség és a bosszúvágy mérgezi az emberi viszonyokat Fliegauf Bence új filmjében, amelynek egyik mellékszereplőjét a Berlinalén díjazták.
A tőzsdei cég a fenntartható fejlődés irányába mutató projektekre készül új kötvények kibocsátásával.
Az elektromos szupersportkocsikban utazó Mate Rimac kezébe kerül a legendás Bugatti, mert a luxusmárkát eddig birtokló Volkswagen szabadulni akart a vaskos veszteséget termelő érdekeltségétől.
Kiknek nagyobb a hétköznapi karbonlábnyomuk: a városokban vagy a vidéken élőknek? Erre a kérdésre kerestek választ bonni kutatók, akik szerették volna tisztázni, mi igaz a metropoliszok környezetszennyező világát „a természet lágy ölén” élő falusiakéval szembeállító közvélekedésből.
Nagy kihívás, hogy a szüretelőrobot ne nyomja össze a gyümölcsöt – de az is, hogy a csúcstechnológia alkalmazásának költsége ne eredményezzen piacképtelen árakat. A legújabb kori mezőgazdaságnak izgalmas kísérleti terepe az epertermesztés, de akad már lézeres madárijesztő és gyümölcsbevizsgáló iPad-kamera is.
Az ácsi társaság nem hozott túl sok nyereséget a magyar milliárdos vállalatcsoportjának.
Az „önként és kéjjel” ártás, úgy tűnik, örök emberi tulajdonság - derül a „Gárdonyi” fedőnevű ügynök históriájából, amelyet Papp István történész tár fel a BBC History hasábjain.
Az elnök meggyilkolása után hatalmi harc alakult ki Haitin, amely teljesen elveszítette a kormányzás elemeit, és a mindennapokat a fegyveres bandák uralják.
Ötmillió forinttal, Magyar Ingatlanberuházó Zrt. néven újabb céget hívott életre a több száz fős vállalatbirodalmat igazgató Jellinek Dániel egyik holdingja, az Indotek Finance.
A hvg360 dokumentumfilmjében bemutatott Orbán-gigaberuházás, a hatvanpusztai kastély könyvtárának mennyezete a református egyházi művészet köréből meríthet ihletet. Ám a templomi kazettáknak más olvasatuk is lehet, mely az ezoterikus magyar őstörténet világából lehet ismerős. Ez a fideszeseket is beszippantó vajákos történelemszemlélet ma már nem ritka Orbánék köreiben, hiszen egyebek közt ez a Kásler Miklós nevével fémjelzett Magyarságkutató Intézet fő csapásiránya.
Újító gondolatok helyett központosítás – így összegezhető L. Simon Lászlónak a Nemzeti Múzeum vezetésére beadott pályázata, amelynek tanúsága szerint főleg a harmincas évek újraértékelése vonzza.
Sose szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik elfogadna engem tagnak – jelentette ki Woody Allen. A magyar kormányfő olyan helyzetbe manőverezte magát, hogy nem lehet ilyen válogatós.
Gulyás Márton vállalkozása együttműködhet a YouTube-on látható Partizánnal, de alapvetően saját tartalmakat készít majd.
Ez a HVG hetilap ajánlója.
Bár a magyarországi olimpiarendezés ábrándját a bizonytalan jövőbe száműzte egy egyszerű népszavazási kezdeményezés, a kormány „Bicskéig meghosszabbítva” is tető alá hozta a tervezett beruházások nagy részét.