Kedves András és Dani, ábécérend szerint. Régóta mérgezi az életemet a kényszeresség. Sok mindent levetettem már, de egy rendre visszatérő problémával nem tudok mit kezdeni. A problémám, hogy nagyon nehezen tudok elindulni otthonról. Amíg otthon vagyok, nem zavar a kosz, a rendetlenség, a ferdén fekvő párna s a többi, viszont amikor el kellene indulnom, nem enged egy gondolat, arra késztet, hogy kézzel megigazítsak mindent, egyenként szedjem fel a morzsákat, párhuzamosan rendezzem a cipőket, és így tovább. Minél több időre megyek el, annál több időt töltök ezzel. Van, hogy fél órán keresztül pakolok, s ezt akkor is csinálom, ha tudom, hogy késésben vagyok, vagy már el is késtem valahonnan. Ilyenkor semmi nem tud visszatartani, nem vagyok képes elindulni, mindig meglátok valami újat, ami zavarja a szememet. Kicsit olyan érzésem van, mintha azért lenne az egész, hogyha esetleg bármi oknál fogva nem térnék már haza, akkor azok, akik majd bemennek a lakásba, ne lássanak a felszín mögé. Ne gondolják, hogy mégsem vagyok olyan pedáns, mint ahogy sokan gondolják. Egyébként nem tudom, ezt miért tartom fontosnak. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, illetve arra, hogyan lehetne a kényszeresség ezen formáját elengedni. Köszönöm a válaszotok!

Feldmár András: Szinte már rutin, hogy azzal kezdem, nincs olyan dolog, hogy „kényszeresség”. Megint van egy szó, de az isten tudja, hogy mit jelent. Amikor kimondjuk a szót, azt hisszük, hogy van, mint például a napraforgó. Napraforgó van, na de kényszeresség? Ha csak odafigyelsz rá, mit csinálsz, akkor ezt vagy azt csinálod. A legegyszerűbb hozzáállás szerintem az, hogy azért csinálod, mert akarod. Azért csinálod, mert ezt élvezed. Még akkor is, ha a rabjának érzed magad, lehet, hogy valamilyen szinten élvezel a rabjának lenni. Úgy beszélsz, mintha létezne valami nagyobb és erősebb, misztikus dolog, ami erre kényszerít, aminek az uralma alatt ezt kell csinálnod, és nem tehetsz róla. Nem, nem, szívesen csinálod. Jaj, de jó lenne nem csinálni, mégis csinálod, és elhiteted mindenkivel, magaddal is, hogy muszáj. Talán még sajnáljanak is az emberek ezért téged, hogy egy rabszolga vagy. Egy láthatatlan ember rabszolgája, aki nem enged ki a lakásodból addig, amíg nincs minden rendben. Nagyon rendes ember vagy, fontos neked a rend. Úgy is nézhetjük, hogy van egy ilyen privát, egyéni vallásod, és bizonyos rituálékat kell eszközölnöd a világért, magadért, a barátaidért, a szeretteidért. A mise alatt a kehely fölmutatásánál is nagyon kell vigyázni, hogy minden rendjén legyen. Neked van egy privát vallásod, hát fogadd el!

Itt jön be az, hogy szerintem lehet ezzel játszani. Mert ha tudsz játszani vele, akkor végül is szabad leszel. Úgy tudnál vele játszani például, hogy ha tényleg belemész egy kicsit, hogy ez egy privát vallás, akkor meghívsz másokat, amikor el kell menned. Például úgy egy órával azelőtt, hogy elindulnál, meghívod egy barátodat vagy barátnődet, hogy csináljátok együtt, ne egyedül csináld, és talán mások is fölvennék ezt a vallást. Aztán ígérd meg másoknak, hogy egy órával az előtt, mielőtt el kell utazniuk valahova, te megjelensz, és segítesz nekik ezt a szertartást elvégezni. Ezzel akár még pénzt is kereshetsz. Ha ez neked jó, akkor szerintem ebből üzletet is csinálhatsz. Vagy dolgozhatnál például színházban, ahol te rendezed a színpadot. Mielőtt a függöny fölmegy, mindennek úgy kell lennie, ahogy megírták. Játszani azt jelenti, hogy csináld többet, és esetleg megunod. Persze lehet más is.

HVG Könyvek

Van egy kis sztori, amit nagyon szeretek. Egy pasi elmegy a pszichiáterhez az első találkozásra, és minden rendesen megy, jót beszélgetnek, de a pszichiáter észreveszi, hogy a páciense minden három-négy percben tapsol. Majdnem az óra végén megkérdezi, hogy ez mi. A pasi azt feleli, hogy persze, ő nem tudhatja, de így intézi el, hogy az elefántok ne jöjjenek be, és tapossák halálra őket. De hát nincsenek elefántok errefelé, mondja a pszichiáter, mire a pasi: „Na látja! Működik!” Képzeld el, mit jelent rábeszélni ezt a pasit, hogy üljön a két kezére, és ne tapsoljon… Lehet, hogy órák múlva is izzadni fog, mert retteg, hogy minden pillanatban jöhetnek az elefántok. Lehet, hogy egy hét múlva is még ül a kezén, és azért sem tapsol, de akkor is félni fog, hogy mikor jönnek az elefántok. Tehát ez egy hit. A hitet nem könnyű feladni. Viszont ha azt mondanám ennek a pasinak, hogy ha még egyszer tapsol, akkor főbe lövöm, hát biztosan nem fog tapsolni. Ezzel is játszhatsz, mielőtt elmész, kreálj rendetlenséget! Mindent boríts föl, rúgd szét a cipőidet, és menj el! Kényszerítsd magad elmenni, még akkor is, ha minden sejt a testedben rendet akar rakni. Csináld meg vagy ötszázszor, hátha valamit fölfedezel. Játszani kell!

Ács Dániel: Nekem erről a kontroll jut eszembe. Mintha el kellene dugni, hogy van hatalmam, hogy én irányítom az életem, hogy azt csinálok, amit akarok. Mert ez lehet nyilvánvaló is az embernek, mondjuk, azt veszek a boltban, amit akarok. De úgy is csinálhatom, hogy azt állítom, és úgy is élem meg, nem tudok mást venni, „kényszeresen”, csak csokit. Én azt kérdezném magamtól, mi kell ahhoz, milyen élethelyzet, körülmény, hogy így el kelljen titkolnom a saját vágyaim, akaratom, hatalmam, kontrollom, és úgy kell csinálnom, vagy úgy akarok csinálni, mintha ezt egy leküzdhetetlen, nagyobb erő csináltatná velem.

Hogyan kell szeretni magam? Meggyógyulhatunk-e a traumából? Mi értelme van az életemnek? A Heti Agymosó beszélgetéssorozatban bárki tanácsot kérhetett, feltehette kérdését, megvallhatta problémáját. A videós sorozatból készült válogatáskötet problémás élethelyzeteiben, hétköznapi dilemmáiban és az elmesélt érzésekben magunkra ismerhetünk. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.