Ha szóasszociációs játékot játszunk, és a „Szilícium-völgy” kifejezést kapjuk, aligha az „ételkonzerv” jut eszünkbe először. A Szilícium-völgy a csúcstechnológiát jelenti, merész ötleteket, amelyek megváltoztatják a világot. Az ételkonzervnél viszont keresve sem találhatnánk földhözragadtabb dolgot: akkor vesszük elő, ha túl fáradtak vagy szegények vagyunk ahhoz, hogy valami érdekeset főzzünk. Pedig az ételkonzerv a maga idejében bizony számított olyan forradalmi újításnak, mint a mai Bay Area-beli startupok bármelyik ötlete. És a történetéből kiderül, milyen meglepően keveset változtak az innovációval kapcsolatos egyes súlyos dilemmák az utóbbi nagyjából kétszáz évben.

Hogyan ösztönözzük a jó ötletek megszületését?

Először is ott van a szabadalom csábítása, vagy az elsőként érkező előnye. Ám ha igazán bátorítani szeretnénk másokat a friss ötletek kiagyalására, ajánljunk fel valamilyen jutalmat. Az önvezető autó jó aktuális példa erre. A Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) 2004-ben egymillió dollárt ígért annak, akinek a járműve először átjut a Mojave-sivatagban felépített akadálypályáján. Az eredmény igazi „flúgos futam” lett: autók gyulladtak ki, borultak fel, törtek át kerítéseken és álltak meg. Egy évtizeden belül azonban az önvezető autók már annyira megbízhatóvá váltak, hogy szabadon engedhették őket a közutakon.

Távolról sem a DARPA ösztönzött elsőként díjjal. A francia kormány 1795-ben 12 ezer frankos jutalmat kínált annak, aki kitalál valamilyen módszert az élelmiszer tartósítására. A díjat végül Nicolas Appert párizsi szatócs és cukrász zsebelhette be, akinek a leveskocka és – bármilyen furcsa – a kijevi csirkemell feltalálását is tulajdonítják. Appert kitartó próbálgatással rájött, hogy ha főtt ételt tesz egy üvegedénybe, azt forrásban lévő vízbe helyezi, majd viasszal lezárja, akkor az étel nem romlik meg. Arról persze fogalma sem volt, miért vált be a módszere, Louis Pasteur ugyanis csak néhány évtizeddel később fedezte fel, hogy a magas hőmérséklet megöli a baktériumokat. A lényeg, hogy működött, Appert pedig „a konzerválás atyjaként” vonult be a történelembe.

Hadászati szempontok

De miért érdeklődött a francia kormány az élelmiszer-tartósítás iránt? Ugyanazért, amiért a DARPA-t a sivatagban tájékozódni képes járművek érdekelték: háborúkat akartak nyerni vele. A francia sikerdíj meghirdetésének idején Bonaparte Napóleon még ambiciózus tábornok volt; mire odaítélték, már császárrá koronázták, és éppen a katasztrofálisan végződő oroszországi hadjárat megindítására készült. Lehet, hogy Napóleon nem mondta, hogy „egy hadsereg a gyomrával menetel”, de az biztos, hogy igyekezett színesíteni katonái ellátmányát.

Appert laboratóriuma korai példája volt annak jelenségnek, hogy a katonai szükségletek újításokat szülnek, azok pedig átalakítják a gazdaságot. A Szilícium-völgy a GPS-től az ARPANET-ig – utóbbiból lett az internet – csupa olyan technológiára épült, amelyeket kezdetben az amerikai védelmi minisztérium finanszírozott.

Appert szorgalmasan lejegyezte a kísérleteit, és a könyve később Étek-eltartás’ mestersége – mellynél fogva minden állati és növényi élelmiszereket több esztendőkig eltarthatni címmel látott napvilágot. Honfitársa, Philippe de Girard eközben üveg helyett bádogból készült edényekkel kezdte alkalmazni a technikát. Amikor azonban üzleti alapokra akarta helyezni az ötletét, inkább áthajózott a Csatorna másik oldalára.

Vállalkozóbarát környezet

Méghozzá a túlzott francia bürokrácia miatt – állítja Norman Cowell, a Readingi Egyetem oktatója: „Az angliai felfogás sokkal inkább vállalkozóbarát volt, ott létezett kockázatitőke-befektetés. Az emberek hajlandók voltak hazardírozni.” Girard megbízott egy angol kereskedőt, hogy a saját nevében szabadalmaztassa az ötletét – erre a fortélyra azért volt szükség, mert Anglia háborúban állt Napóleonnal –, egy Bryan Donkin nevű mérnök és lelkes vállalkozó pedig csinos összegért, 1000 fontért megvette a szabadalmat. Hamarosan Donkin bermondsey-i gyára látott el mindenkit, a sarkkutatóktól a kenti hercegig.

Ha Girard ma befektetőket és kockázatvállaló környezetet keresne, minden bizonnyal a Szilícium-völgy felé venné az irányt. Évtizedek óta rengetegen próbálják utánozni az ottani kreatív légkört és a sikeres vállalatépítés modelljét. Mi, közgazdászok kapásból felsoroljuk az innovációs ökoszisztéma néhány összetevőjét, például hogy könnyű legyen céget alapítani, és fontos a tudományos kutatókkal való együttműködés. A tökéletes receptet azonban senki sem ismeri.

Az egyik legtöbb vitát kiváltó összetevő a szabályozás mértéke. Girard-t a kevesebb bürokratikus akadály vonzotta Angliába, hamar kiderült azonban, hogy az előírásokat és ellenőrzéseket nem véletlenül találták ki. Donkin szabadalma 1845-ben lejárt, a brit haditengerészetnél pedig úgy gondolták, spórolnak egy kicsit, ezért Stephen Goldnertől kezdtek vásárolni, aki alacsonyabb áron dolgozott, mivel üzeme a mai Románia területén működött, és ott olcsóbb volt a munkaerő. Sajnos azonban Goldner nem csak ezzel szorította le a költségeit. Egyre több panasz érkezett a tengerészektől, és egy vizsgálatban 306 konzerv ellenőrzése során mindössze 42 ehetőt találtak.

A botrány szerencsétlen pillanatban pattant ki, az 1851-es világkiállítás ugyanis éppen ekkor mutatta be az egyszerű londoni polgároknak a konzervfinomságokat, amelyeket addig csak a luxusélelmiszer-üzletek polcain lehetett megtalálni. Volt ott minden, a szardíniától a szarvasgombán és articsókán át a teknőclevesig. Bűzlő vesére viszont senki sem számított. A minőség javulásával és az árak csökkenésével a konzerv élelmiszer a legjobb úton haladt a tömegtermelés felé, de az eset után évekbe telt, mire sikerült helyreállítani a közvélemény bizalmát.

Merre viszi a világot egy-egy újítás?

HVG Könyvek

A tömegpiac magától értetődően kínálkozott: mivel a hűtést még nem találták fel, a biztonságos ételkonzervek voltak hivatottak változatosabbá tenni az étrendet és javítani az étkezések tápértékét. Ám nem mindig olyan könnyű megállapítani, mennyire válik majd be egy-egy új technológia, illetve hogy a hatóságok gyorsítsák vagy inkább fogják vissza a folyamatot, irányt szabjanak neki, vagy hagyják békén. Vegyük például az önvezető autó esetét. Örüljünk a várható kényelemnek, vagy a megszűnő munkahelyek miatt aggódjunk? Vajon a mesterséges intelligencia térnyerése drámaian növeli majd a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenséget? Be kell-e avatkozniuk a kormányoknak? Ha igen, hogyan?

Ezekről a kérdésekről lehet vitatkozni, de a szilícium-völgybeliek közül egyesek olyan komolyan aggódnak amiatt, merre is viszik majd a világot az újításaik, hogy apokaliptikus forgatókönyveket vizionálnak. Jelenleg „nagyon vékony kulturális jégen korcsolyázunk”, fogalmaz egy volt Facebook-vezető a The New Yorkernek, amikor azt magyarázza, miért vásárolt földet egy szigeten, és miért halmozott fel lőszert. Mások föld alatti bunkereket vettek, és állandóan indulásra készen várakozik a magánrepülőgépük arra az esetre, ha a társadalom összeomlana.

A haladás törékeny portéka. A világ ma biztonságosabb helynek tűnik, és a Szilícium-völgy katasztrófavárói valószínűleg túlzásba viszik az aggódást. Ám ha valóra válnak legszörnyűbb félelmeik, akkor könnyen lehet, hogy megint a konzerv élelmiszer válik a világ legértékesebb árucikkévé.

A fenti cikk Tim Harford A gazdaság rejtett logikája című könyvének szerkesztett részlete.

Mi történne, ha a Földön hirtelen leállna a GPS? Hogyan alakította eddig életünket a robotok térhódítása, és mire számíthatunk a jövőben? Tim Harford, az oknyomozó írásairól ismert közgazdász meglepő összefüggéseket tár elénk az életünket megváltoztató innovációkról. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.