A pároknak ma minden eddiginél nehezebb dolguk van, ha meg akarják találni az egyensúlyt a munka és a család, a szakmai és az otthoni élet között. A világ lassan, de biztosan ráébred, milyen fontos a gondoskodás, és mekkora értéket jelent a mai és a jövőbeni nemzedékek szempontjából.
Nevenincs probléma
Betty Friedan 1963-ban olyan alapképzésen tanult amerikai nőkről írt, akik nem érezték jól magukat otthon ülő anyaként, és úgy fogalmazott, hogy „nevesincs problémájuk” van. Ma, közel 60 évvel később, az alapképzésen alapdiplomát szerző amerikai nők már nagyrészt saját karriert építenek, a keresetük és az előléptetéseik alapján azonban – azokkal a férfiakkal összehasonlítva, akikkel együtt végeztek – továbbra is úgy tűnik, a külső sávban kénytelenek lassabban közlekedni. Tehát ők is ugyanazzal a nevesincs problémával küszködnek.
Csakhogy ez a probléma sok néven ismert: nemi alapú diszkrimináció, illetve hátrányos megkülönböztetés, nemi alapú torzítás, illetve elfogultság, részrehajlás, előítélet, üvegplafon, anyasors, kibújás – kinek melyik tetszik jobban.
Úgy tűnik, azonnali, gyors megoldásai is vannak. Meg kellene tanítanunk például a nőknek, hogyan versenyezhetnének jobban és hogyan tárgyalhatnának hatékonyabban. Le kellene lepleznünk a vezetők burkolt nemi előítéletét. A kormányoknak pedig nemi kvótákat kellene bevezetniük a nagyvállalatok igazgatótanácsaiban, és ki kellene kényszeríteniük az azonos munkáért azonos bérezés elvének betartását.
A nők az Egyesült Államokban és világszerte egyre hangosabban követelik az ilyen megoldásokat. Az aggodalmaik az újságok címlapján köszönnek vissza. Talán nagyobb elszántságra lenne szükségük? Lehetnének kitartóbbak? Miért nem haladnak olyan gyorsan felfelé a céges ranglétrán, mint a férfi kollégáik? Miért nem kapnak olyan szintű bérezést, amelyet a tapasztalatuk és a hierarchiában elfoglalt helyük alapján megérdemelnének?
A nőket azonban jóval személyesebb kételyek is gyötrik. Érdemes-e olyasvalakivel randevúzniuk, akinek a karrierje éppen olyan időigényes, mint az övék? Halasszák-e későbbre a családalapítást még akkor is, ha biztosak abban, hogy szeretnének családot? Fagyasztassák-e le petesejtjeiket, ha még 35 évesen sincs partnerük? Ki csomagol majd a gyereknek tízórait, ki megy érte az úszóedzésre?
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20251213_A-titok-nem-a-tobb-munka-Jane-Austen-megmutatja-hogyan-lehetunk-jobbak
Problémamegoldás helyett tünetkezelés?
A nők továbbra is úgy érzik, becsapják őket. Lassabban jutnak előre a karrierjükben, miközben kevesebbet keresnek, mint a férjük és férfi munkatársaik. Egyre csak azt hallják, hogy a problémáikról maguk tehetnek. Nem versenyeznek elég agresszíven, nem tárgyalnak elég keményen, nem követelnek helyet maguknak az asztalnál, ha pedig mégis, nem kérnek eleget. Ugyanakkor azt is sokszor hallják, hogy a problémáikat nem maguknak köszönhetik ugyan, mégis nekik kell szenvedniük miattuk.
Ez mind igaz. Ám tényleg ezek jelentik a probléma gyökerét? Valóban ezekre vezethető vissza, hogy a fizetések és a karrierlehetőségek terén ekkora különbségek vannak a nők és a férfiak között? Változna-e alapjaiban a nők és a férfiak, a házastársak és a fiatal szülők helyzete, ha az említett problémák varázsütésre mind megoldódnának? Ezek alkotnák együttesen az új nevesincs problémát?
Habár ezek a kérdések egyre inkább előtérbe kerülnek a viták során, gyakran mégsem vagyunk hajlandók tudomásul venni, milyen hosszú múltra tekintenek vissza a nemek közötti egyenlőtlenségek. Néha megdorgálunk egy-egy céget, időnként bejut egy nő az igazgatótanácsba, hébe-hóba akad egy haladó gondolkodású férfi techvezető, aki gyermekgondozási szabadságra megy. Ám gazdasági értelemben ez nagyjából annak felel meg, mint ha néhány sebtapaszt nyomnánk egy bubópestises kezébe.
Az ilyen reakciók nem segítenek a nemek közötti bérszakadék eltüntetésében. A nemek közötti egyenlőtlenségre sem fognak végleges megoldást adni, mert csak a tüneteket kezelik. Ha fel akarjuk számolni, vagy akár csak csökkenteni akarjuk a bérszakadékot, először mélyebbre kell hatolnunk a nevesincs probléma gyökere felé, és pontosabb nevet kell adnunk neki: önző munka.
Az önző munka
A munka önzősége azt jelenti, hogy a gyermekekről és másokról való gondoskodásért felelősséget vállaló párok jobban járnak, ha némiképp szakosodnak. A szakosodás azt jelenti, hogy az egyik szülő otthon mindig ugrásra készen rendelkezésre áll, vagy rögtön haza tud menni az irodából vagy a munkahelyéről. Az ő munkája – munkarendje – nagymértékben rugalmas, tőle általában nem várják el, hogy éjjel tízkor válaszoljon egy e-mailre, vagy felvegye a telefont. Nem lesz kénytelen kihagyni a gyerek focimeccsét egy fontos üzleti megbeszélés miatt.
A másik szülő azonban, éppen ellenkezőleg, a munkahelyén áll mindig ugrásra készen rendelkezésre. Nyilvánvaló, melyikük mire számíthat az előmenetel, illetve az előléptetés és a kereset terén.
A szakemberek és a menedzserek munkája mindig is önző volt. Az ügyvédek késő éjszakáig dolgoznak. Az akadémiai szférában dolgozókat – tudósokat, kutatókat, felsőoktatási intézmények oktatóit – is a szellemi teljesítményük és produktivitásuk alapján értékelik, és elvárják tőlük, hogy az agyuk még este is aktív maradjon. A legtöbb orvos és állatorvos pedig tapasztalatból tudja, mit jelent a 24/7-es ügyelet.
Karrier és család
HVG Könyvek
Ahogy az önző munkák egyre jobban felértékelődtek, a jövedelmi egyenlőtlenségek is egyre jobban nőttek, sőt az 1980-as évek eleje óta robbanásszerűen emelkednek. A jövedelemeloszlás legfelső végén lévő keresetek óriásira duzzadtak. Aki a legmagasabbra ugrott a vállalati ranglétrán, nagyobb jutalmat is kapott. A legtöbb munkaidőt igénylő és a legkevésbé rugalmas munkaidő-beosztású munkakörökben aránytalanul többet fizettek, miközben a bérek más területeken stagnáltak.
Ennek megfelelően az elmúlt évtizedekben éppen azokban a munkakörökben – például a pénzügyi szakmákban – ugrottak meg leginkább a fizetések, ahová a nőknek mindig is eleve nehezebb volt bejutniuk. Egy befektetési cégnél annak a munkatársnak volt a legnagyobb esélye nagy bónuszra és a vágyott előléptetésre, aki az elejétől a végéig részt vett egy üzlet lebonyolításában, aki elvégezte a bonyolult modellezéseket és elemzéseket, és aki ott volt minden megbeszélésen és késő éjszakába nyúló vacsorán.
A növekvő kereseti egyenlőtlenség lehet az egyik fontos oka annak, hogy a nemek közötti bérszakadék az alapdiplomával rendelkezők körében az elmúlt évtizedekben annak ellenére sem igazán változott, hogy a nők egyre képzettebbek, és javultak a pozícióik. Ez lehet az oka annak is, hogy a nemek közötti bérszakadék jobban nőtt az alapdiplomával rendelkezők, mint a teljes népesség körében az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején. A pálya tehát nem a nők felé lejt. Hiába állják meg a helyüket, kénytelenek megküzdeni a mindenütt jelen lévő jövedelmi egyenlőtlenség erős ellenárjával.
Az önző munka egyben azt is jelenti, hogy a párkapcsolaton belüli méltányosságot feláldozták, és továbbra is lemondanak róla a nagyobb családi jövedelem érdekében. Márpedig ha a párkapcsolaton belüli méltányosságot kihajítjuk az ablakon, általában a nemek közötti egyenlőség is repül vele együtt, kivéve az azonos nemű párkapcsolatokat. Az örökölt nemi normák folyamatosan és sokféleképpen megerősítést nyernek, így a gyereknevelés felelőssége nagyobb mértékben az anyákra, a családról való gondoskodás feladata pedig a felnőtt lányokra hárul.
Ha a nőknek nem kellene állandóan ugrásra készen rendelkezésre állniuk otthon, akkor ők is vállalhatnának sok munkaórával, kiszámíthatatlan időbeosztással, esti és esetenként hétvégi elfoglaltsággal is járó munkakört aránytalanul magas fizetésért. Sok nő meg is teszi.
Mindez rendben is van azoknál, akik éppen most szereztek alapdiplomát, és kevesebb otthoni feladatuk van. Ám ha megérkezik a baba, megváltoznak a prioritások. Első helyre lép az időigényes gondoskodói szerep. A nőknek ilyenkor mindig ugrásra készen kell állniuk otthon. Emiatt pedig kevésbé tudnak a munkahelyük, munkaadójuk, ügyfeleik rendelkezésére állni. Ezért általában kevesebb munkát vállalnak, vagy olyan piaci szegmensben helyezkednek el, amelyben nagyobb a munkaidő-beosztás rugalmassága, ugyanakkor jóval alacsonyabb fizetést kínálnak.
A fenti cikk Claudia Goldin Karrier és család című könyvének szerkesztett részlete. Az amerikai közgazdász szerző egymást követő nemzedékek útjának elemzésén keresztül mutatja be, hogyan értek el az alapdiplomás nők egyre nagyobb sikereket a „karrier és család” együttes megvalósításában, miközben a nemek közötti bérszakadék és a párkapcsolaton belüli méltánytalanság nagyobb, mint valaha. Kutatásai szerint nem változtatna lényegesen ezen a helyzeten, ha a nők agresszívebben versenyeznének, keményebben tárgyalnának, és határozottabban lépnének fel a nemi előítéletekkel szemben. A nemek közötti szakadékok okát máshol kell keresnünk – a valódi „bűnös” a munka és gondoskodás idejétmúlt struktúrája. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
