1811 októberének végén egy londoni újság olvasói az alábbi hirdetést olvashatták: „új regény egy úrihölgy tollából”. A szerző nevét nem tüntették fel, de a következő hónapban érkező hirdetésben már némileg konkrétabban „Lady A.”-nek nevezték. A regény az Értelem és érzelem volt, a szerző pedig természetesen Jane Austen, aki ezzel a könyvvel mutatkozott be a nagyközönség előtt.
Az Értelem és érzelemmel felejthetetlen ötéves kiadási periódus vette kezdetét, amelyhez foghatót a modern irodalom történetében aligha találunk: nem sokkal később érkezett a Büszkeség és balítélet, A mansfieldi kastély és végül, 1815-ben az Emma.
A cetlikre titokban körmölő Jane Austen legendája
Austen hatékonyságát széles körben azzal magyarázzák, hogy az évek során titokban elsajátította az írás fortélyait, amikor a társasági életéhez tartozó kötelezettségei között lavírozva időnként sikerült időt szakítania a prózaírásra. Az elmélet forrása Austen unokaöccse, James volt, aki 1869-ben kiadott egy felületes életrajzot nagynénjéről. James ebben az alábbi módon jellemzi Austent:
„Hogy mindezt hogyan sikerült megvalósítania, az igencsak meglepő, tekintve, hogy nem volt saját dolgozószobája, ahová visszavonulhatott volna, és a munkája nagy részét a mindenki számára nyitott nappaliban kellett hogy végezze, ahol gyakran megzavarták. Nagyon vigyázott rá, hogy a családján kívül senki ne gyaníthassa, mit csinál, sem a szolgák, sem a látogatók. Apró papírfecnikre írt, amelyeket könnyen elrejthetett, vagy letakarhatott itatóspapírral. A házban a bejárati ajtó és a cselédszárny között volt egy lengőajtó, amely mindig nyikorogva nyílt ki, de ő nem akart megszabadulni ettől a kis kellemetlenségtől, mert ennek köszönhetően legalább idejében tudott róla, ha valaki közeledett.”
A szakmai jártasságát titokban megszerző, terhelt úrinő története mintha egyenesen egy Austen-regényből származott volna. Olyannyira nettül passzolt ez a mítosz a szerző világába, hogy könnyedén fennmaradt. Az anekdotának több funkciója is lehet. Egyes szerzők azt a közhelyes lelkesítést támasztják alá vele, hogy soha nem szabad lemondanunk az álmaink megvalósításáról.
Amikor azonban a hatékonyság témája felé fordítjuk a figyelmünket, James fenti jellemzése hirtelen nyugtalanító színezetet ölt. Olyasfajta modell képét erősíti meg, amelynél a színvonalasabb eredményhez minél több munkát kell belepréselnünk a szűkre szabott időnkbe. Ha Austen képes volt a végtelennek érződő társasági életét tagoló rövid szüneteket kihasználni arra, hogy papírfecnikre körmöljön a nappalijukban, akkor mindenki nézzen magába, ha nem képes hajnali ötkor felkelni – sugallja.
Miután azonban közelebbről is szemügyre vesszük Austen életét, felmerülnek bizonyos kétségek. Az inkább elsődleges forrásanyagokból merítő modern életrajzokból kiderült, hogy Jane Austen története valójában nem a „préselj ki magadból annyit, amennyit csak tudsz” elvre kínál példát, hanem valami egészen más esetet szemléltet kiválóan: hogy lassan is lehet valaki hatékony.
Jane Austen
austenonly.com
Jane Austen igazi története
Jane Austen a 18. század második felének Angliájában nőtt fel, Hampshire megye Steventon nevű falujában, lényegében egy kis farmon, ahol teheneket kellett fejni és szárnyasokat ellátni. A szerző családja sütötte a saját kenyerét és főzte a saját sörét. A gyerekek ősszel segítettek a betakarításban. Austen lány korában az apja, egyházközségük plébánosa a lakhelyükként szolgáló plébániából amolyan rögtönzött fiúiskolát csinált, aminek következményeként fél tucat nyughatatlan fiú gondozása bekerült a napi teendők közé.
Szó nincs róla, hogy az Austen család szigorúan véve a munkásosztályba tartozott volna. Ahogyan Claire Tomalin kifejti a Jane Austen élete című 1997-es életrajzában, a „pszeudo-dzsentri” társas világában éltek, „olyanok [voltak], akiket ebben a században dzsentrinek neveztek: akik a nemesség értékrendjét követték ugyan, de nem rendelkeztek öröklött földbirtokkal, sem számottevő egyéb vagyonnal”.
Bár Jane Austen rengeteget olvasott, és az édesapja bátorítására már fiatalon elkezdett kísérletezni az írással, a házukhoz, a farmjukhoz és az iskolához kötődő számtalan napi elfoglaltsága miatt nagyon kevés ideje maradt komolyan kitanulni a szakmát. A helyzet akkor változott meg, amikor az édesapja 1796 nyarán úgy döntött, hogy többé nem ad otthont a házukban a fiúiskolának. Így Austennek több szabadideje lett, és „elképesztően” produktív időszak kezdődött számára. Az emeleti íróasztalánál dolgozott, kézirata vázlatait esténként felolvasta a családjának, így készült el későbbi három főműve korai verzióival.
Az írás szempontjából lényegesen könnyebb időszak 1800-ban hirtelen véget ért, amikor Austen szülei úgy döntöttek, hogy elköltöznek a steventoni házból a gyógyüdülőhelyként ismert Bath városába. A szerző számára a következő évtized során szinte egy percre sem volt megállás, menedzselnie kellett a költözést, egyre több feladatot kellett vállalnia, miközben édesapja betegségével és későbbi halálával is meg kellett birkóznia. Mivel nem maradt kapacitása arra, hogy kialakítsa saját munkaritmusát, felhagyott az írással.
Nem is gazdagodott volna a világunk Austen zsenialitásával, ha 1809-ben nem kerül sor egy sorsfordító döntésre, amelynek köszönhetően a szerző újra látványosan hatékonyabb lehetett az írás terén. Annak érdekében, hogy kipihenje az előző évtized viszontagságait, Austen – az anyjával, a lánytestvérével és családi barátjukkal – beköltözött egy szerény házba Chawton kisvárosának kereszteződésénél.
Az épület egy nagy birtokhoz tartozott, amely Austen fiútestvéréé, Edwardé volt – ő távoli rokonoktól örökölte. Austen írói munkássága szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy az előző évek nehézségeitől megfáradt család arra jutott, él a régóta kijáró pihenés lehetőségével, és nagyrészt kivonta magát a chawtoni társasági életből.
Egy hallgatólagos megegyezés értelmében a legfiatalabb Austen lány mentesült az otthoni teendők nagy része alól. Ő készített reggelit a családnak, de ezen túlmenően nyugodtan fordíthatta az idejét írásra. „Jane ily módon egészen mentesült a házimunka alól – szinte mint egy férfi, ha Cass és Martha otthon tartózkodtak” – magyarázza Tomalin.
Miután Austen a chawtoni házban megszabadult szinte minden házi és társasági kötelezettségétől, több mint egy évtizede először ténylegesen tere nyílt kreatívan gondolkodni és dolgozni. Így, az utcára néző ablaknál álló szerény íróasztalánál ülve fejezte be az Értelem és érzelem, a Büszkeség és balítélet, az A mansfieldi kastély és az Emma kéziratait.
Bár Austen unokaöccse a túlterhelt író képét terjesztette, aki pedánsan dolgozik a nappaliban a végtelen sok elfoglaltsága közötti, rövid szünetekben, a chawtoni évek valósága egészen másképp festett. Ha hitelesen meséljük el Austen történetét, az nem egy titokban folytatott, szigorú rendszerre épülő munkavégzést népszerűsít, hanem ennek az ellenkezőjét. Austen az élete legzsúfoltabb időszakaiban nem tudott kreatív munkát végezni. Csak amikor a körülményeknek köszönhetően megszabadult kötelezettségei javától, akkor tudta végre befejezni főműveit.
Lassú hatékonyság
HVG Könyvek
Az igazi tanulság: foglalkozzunk kevesebb feladattal!
Austen történetének tanulsága – miszerint néha kevesebb munkával is színvonalasabb eredményeket érhetünk el – szembemegy azzal a napjainkban uralkodó felfogással, amelynek alapján minél többet dolgozunk, annál több lehetőségünk nyílik, és annál több jutalomban részesülhetünk. De ne felejtsük el, hogy míg a túlterhelt Jane Austen nem volt boldog, és nem tudott előállni igazán tartalmas munkával, a tehermentesített Jane Austen az angol irodalom klasszikusaival rukkolt elő.
Az egyszerűsítés tényleg annyira fontos eleme az általam körvonalazott felfogásnak, hogy ezennel a lassú hatékonyság első alapelveként ki is emelem: foglalkozzunk kevesebb feladattal! Próbáljuk olyannyira mérsékelni a kötelezettségeinket, hogy könnyen el tudjuk képzelni: mindet képesek vagyunk elvégezni, és még szabadidőnk is marad. Ezután használjuk ki a tehermentesített helyzetet arra, hogy teljes figyelmünket a kevés igazán fontos projektünk megvalósításának szenteljük.
Ezt a tanácsot természetesen könnyebb megfogalmazni, mint a gyakorlatban megvalósítani. Szakmai életünk kontextusában az állandó elfoglaltság valószínűleg elkerülhetetlennek tűnik. Az ügyfeleink a figyelmünket követelik, és a főnökeink is folyamatosan kérésekkel bombáznak minket. Még ha egyéni vállalkozóként teljesen mi osztjuk is be az időnket, muszáj bevételt termelnünk, ez pedig alááshatja az igényünket arra, hogy kevesebbet dolgozzunk.
Az, hogy Jane Austen olyan hosszas írásmaratonokat tarthatott a chawtoni házban, korunk szüntelenül újabb e-maileket kapó tudásmunkásai szemében csodának tűnhet. Pedig igenis lehetséges ilyen egyszerűsítésre törekedni, nem szabad lemondani az erre irányuló vágyunkról. Ha kellően kreatívak – és esetleg időnként radikálisak is – vagyunk a feladataink megszervezésében, ez még modern munkakörnyezetben is megvalósítható.
A fenti cikk Cal Newport Lassú hatékonyság című könyvének szerkesztett részlete.
A szerző szerint tévhit, hogy minél elfoglaltabbak vagyunk, annál hatékonyabban dolgozunk. Sőt éppen ez a téves elképzelés áll a túlhajszoltság, a stressz és a kiégés hátterében. Cal Newport számos tudós és művész munkamódszerét felidézve rávilágít, hogy a tempó csökkentése nem egyenlő a munkakerüléssel, sőt sokszor éppen a produktivitást és a tartós sikert alapozza meg. Bemutatja a „lassú hatékonyság” módszereit, amelyek segítségével újraszervezhetjük a feladatainkat, és kiszakadhatunk a túlhajszoltságból. A könyvet itt vásárolhatja meg kedvezménnyel.
