Joshua Coombes 2015-ben fodrászként dolgozott egy londoni szalonban. Egy nap, hazafelé sétálva a munkából, észrevett a járdán egy hajléktalan férfit, aki ismerősnek tűnt. Joshua odalépett a férfihoz, és megkérdezte tőle, hogy érzi magát. Aztán támadt egy ötlete. Nála volt a hajvágó gépe és az ollója, úgyhogy felajánlotta az elcsigázott férfinak, hogy ott helyben ingyen levágja a haját.
A következő órában elmesélte az élettörténetét. Létrejött közöttünk valamiféle kapcsolat, és lassan közelebb kerültünk egymáshoz
- idézte fel Joshua később könyvében. Joshuát annyira megérintette az élmény, hogy járni kezdte a londoni utcákat, és ingyen hajvágást ajánlott fel az útjába kerülő hajléktalan embereknek, amikor csak ráért. Végül inkább részmunkaidőben folytatta a munkát a szalonban, hogy még több időt tölthessen az utcán.
Joshuának elképesztően sokat jelentett újdonsült hivatása. Az utcán élők a bizalmukba fogadták és megnyíltak neki. A rendkívüli és gyakran szívszorító történetek végighallgatása már önmagában meghatározó élmény volt számára. Lenyűgözte ezeknek az embereknek a rezilienciája és bátorsága.
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20260124_a-rejtelyes-kiserlet-miert-kaptak-vadidegenek-10-ezer-dollart-a-neten
#DoSomethingForNothing
Eltökélte, hogy hírét viszi a történeteiknek, és segít leszámolni a felületes sztereotípiákkal. Az Instagramon „hajvágás előtt és után” fotókat kezdett posztolni a megismert emberekről, elmesélte életük történetét (az ő szavaikkal), és mindig a #DoSomethingForNothing hashtaget használta.
Aztán barátainál és ismerőseinél kanapészörfölt szerte a világon, és tizennégy – amerikai, európai, indiai és ausztrál – városban keresett fel utcán élőket, hogy az ő történeteiket is megossza a közösségi médiában. Az Instagramon szerzett hírnevének hála rövidesen különböző brandekkel és civil szervezetekkel is együttműködhetett.
Joshua több mint 150 ezer Instagram-követőjét megérintették ezek a történetek. Közösségi finanszírozással próbálkozott, hogy sikerüljön átmeneti szállást biztosítania az utcán megismert barátainak, és valósággal dőlni kezdett hozzá a pénz. A #DoSomethingForNothing valódi közösségi mozgalommá nőtte ki magát, Joshua e-mail-fiókját pedig elárasztották az üzenetek azoktól, akik csatlakozni kívántak a programjához.
A könyvében megfogalmazta: mindennapjaink egyik legfontosabb döntése, hogyan lépünk tudatosan interakcióba a környezetünkben élő emberekkel. „Álljunk másokhoz jóhiszeműen – javasolja. – Nem esik le a gyűrű az ujjunkról, ha odaköszönünk pár idegennek az utcán.”
A szerzőről:
Chris Anderson a TED elnöke és vezető kurátora. Oxfordban szerzett diplomát, majd újságírónak tanult. Vállalkozóként több mint száz sikeres magazint és weboldalt indított útjára, mielőtt minden figyelmével a TED felé fordult, amelyet nonprofit szervezetével közösen 2001-ben vásárolt meg. A TED szlogenje – „megosztásra érdemes gondolatok” – mára nemzetközi jelszóvá vált.
Természetesen nem olyan egyszerű megvalósítani, amit Joshua javasol. Időnk nagy részében a saját dolgainkkal elfoglalva, gyakran semmi kedvünk és energiánk mások ügyeivel törődni. Úgyhogy inkább falakat húzunk magunk köré. Így aztán azok, akiknek égető szükségük lenne a figyelmünkre, gyakran úgy érzik, senki nem veszi őket észre.
És hogy mi a helyzet azokkal a kritikákkal, amelyek szerint Joshua törekvése a legkevésbé sem befolyásolja a hajléktalanság mögött rejlő rendszerszintű problémákat? Számomra már azok is hősök, akik hajlandóak egy kicsit megkönnyíteni valaki más életét. Senki sem gondolja, hogy az egyéni jótéteményekkel kiküszöbölhetőek a rendszerszintű hibák. Csak abban segítenek, hogy kitapossuk az ösvényt az átfogóbb változásokhoz.
Ha egyéni szinten nem bánunk egymással nagylelkűen, esély sincs széles körű változásra. Minden nagylelkű gesztus – bármekkora is – hatalmas és hosszú távú következményekkel járhat.
Lássunk erre még egy példát!
John Sweeney Írországban nőtt fel. Láthatatlannak érezte magát, gyerekként gyakran bántalmazták. Évekkel később, már felnőttként, egy meghatározó élménynek köszönhetően rádöbbent, mennyit számít az odafigyelés. Meglátott egy fiatal, hajléktalan nőt Cork egyik utcáján, vett neki meleg ételt, és beszédbe elegyedett vele. A nőnek három gyereke volt, de kereset híján és krónikus betegségei miatt csak nagyon nehezen tudta ellátni őket. Teljesen láthatatlannak érezte magát.
„Szeretném, ha tudná, hogy törődöm önnel, még ha nem is ismerem – mondta neki John. – Ön igenis számít.” Az élmény hatására mindketten elsírták magukat. „Nem is tudom elmondani, milyen sokat jelent, hogy megállt beszélgetni velem” – válaszolta a nő Johnnak.
John beszámolt a történtekről a gyerekeinek, akik továbbadták a sztorit. Egy Isaac nevű barátjuk nem sokkal később karácsonyi bevásárláson járt a környéken, és összefutott ugyanazzal a nővel. Adott neki ötven eurót – vagyis a teljes, karácsonyra kapott zsebpénzét –, hogy ajándékot vehessen a három gyerekének. A történetük aztán egyre többek fülébe eljutott, és végül bekerült az országos híradóba is.
Ragályos nagylelkűség
HVG Könyvek
John tehát rájött, hogy ha figyelmet szentel egy vadidegennek – akár csak néhány másodpercre –, azzal akár szélesebb körben is népszerűsítheti a jó szándékú cselekvést. Kitalálta, hogyan könnyíthetné meg a segíteni vágyók dolgát.
Korábban már hallott a „caffè sospeso”, vagyis a „felfüggesztett kávé” nápolyi hagyományáról. Az alapötlet pofonegyszerű: aki betér egy kávézóba, a saját kávéja mellett rendel egy „felfüggesztettet” is, amelyet ajándékba szán. Megkaphatja bárki, egy szegény vagy akár hajléktalan ember. Gyakran azonban olyanoknál talál gazdára, akiknek egyszerűen pocsék napjuk van. Időnként elég egy vadidegen kedves gesztusa, amelytől úgy érezhetjük, hogy van helyünk a világban.
John a fejébe vette, hogy kiterjeszti a kávés mozgalmat az egész világra. Úgy tűnt, épp a legjobbkor fogott bele. Két éven belül ugyanis már harmincnégy ország kétezer kávézója népszerűsítette a „felfüggesztett kávé” vásárlásának gyakorlatát, a mozgalmat pedig mára ötszázezren követik a Facebookon.
A coloradói Denverben lévő Generous Coffee Shop - amelynek neve „Nagylelkű Kávézót” jelent – még tovább fejlesztette a fenti hagyományt. Itt a vendégeket egy nagy tábla várja, amelyen több száz kézzel írt felirat szerepel:
• KINEK: Egy nemrég egyedülállóvá vált anyukának. Menni fog! KITŐL: Egy egyedülálló anyukától. (10 dollár)
• KINEK: Egy jogi szakvizsgára készülőnek. KITŐL: Egy jogi szakvizsgára készülőtől. (5 dollár)
• KINEK: Egy idegennek, akinek összetörték a szívét. KITŐL: Sorentől és Ellie-től. (6 dollár)
• KINEK: Valakinek, aki saját vállalkozást indított, de az első éve még nehezen megy. KITŐL: Valakitől, akinek sikerült. (Később könnyebb lesz!) (6 dollár)
Az ingyenkávé és -sütemény még jobban ízlik, ha tudjuk, hogy egy olyan idegen ajándéka, aki nem csupán nagylelkű, hanem még együtt is érez velünk, és szeretné, ha sikerülne leküzdenünk az aktuális problémánkat.
Nem kell mindenkinek globális mozgalmat indítania, enélkül is érhet el hatást a nagylelkűségével. Elég, ha odafigyel valaki másra, és meghallgatja az élettörténetét. Akár megáll az utcán, és ténylegesen kapcsolatba lép valakivel, akinek segítségre van szüksége, akár szán fél órát arra, hogy utánajárjon egy fontosnak érzett ügynek – már el is indult a nagylelkű viselkedés felé, és készen áll, hogy másoknak szentelje a figyelmét.
A fenti cikk Chris Anderson Ragályos nagylelkűség című könyvének szerkesztett részlete. Mi lenne, ha a nagylelkűség ragályossá válna? Mi történne, ha az internetet mind nagyvonalúbb adakozásra használnánk? Lelkesítő történeteivel Anderson bebizonyítja, hogy a jó és nagylelkű cselekedetek fertőzők lehetnek, és ezáltal derűsebb jövő felé vezethetik az emberiséget. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
