A RegioData elemzői kimutatták, hogy Pozsony, Prága, Budapest és Zágráb egyaránt megelőzi Bécset és Berlint a sűrűséget illetően: a szlovák fővárosban 100 lakosra 102 négyzetméter, Prágában 68, Budapesten 57, Zágrábban 50, Bécsben és Berlinben egyaránt 37 négyzetméter bevásárló központ jut. A lista végén Bukarest és Belgrád áll 34, illetve 16 százalékkal. A kutatók a tendenciákat elemezve rámutattak: a bevásárló központok sűrűségére vonatkozó adat azért figyelemre méltó, mert a szóban forgó közép-kelet-európai városokban a vásárlóerő 25-50 százaléka a bécsinek, vagy a berlininek. A bővítési terveket illetően is Pozsony áll az élen, ott a duplájára tervezik növelni a sűrűséget, csakúgy, mint Bukarestben, és Belgrádban, Budapesten viszont csak 66 négyzetméterre tervezik növelni a 100 főre jutó négyzetmétert a jelenlegi 57-ről.
Pozsony is megelőzi Budapestet a pláza piacon
Pozsonyban a legnagyobb a bevásárló központok sűrűsége az osztrák RegioData piackutató szerdán ismertetett adatai szerint. Magyarország a vizsgált nyolc európai város közül a harmadik helyen áll.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.