Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Sürgőssé vált a Lánchíd mielőbbi rekonstrukciója. A 24 évvel ezelőtt felújított híd sok vasbeton pályalemeze súlyosan károsodott, katasztrófaveszéllyel azonban nem kell számolni – értesült a Népszabadság.
A BKK nemrég elkészült 200 oldalas tanulmányából az derül ki, hogy a Lánchíd állapota kritikus. 2002-ben végeztek utoljára nagyobb rekonstrukciót a hídon, most azonban teljes körű felújításra van szükség. Kicserélnék a szigeteléseket és a dilatációs szerkezeteket, valamint a lánckötegeket is, emellett megújul a járda és az úttest burkolata. Ugyanakkor korrózió elleni védelemre is szükség van és a kőburkolatokat is graffitivédelemmel látnák el. A tervek között szerepel biciklisek számára létesítendő út is.
A tízmilliárd forint összértékű beruházás 2014 végén, de inkább 2015 elején indulhat és várhatóan egy-másfél évig tart. Addig a szomszédos Margit hídra és az Erzsébet hídra terelődik át a forgalom. Utóbbi rekonstrukciójának indulása 2017 körül kezdődhet. Az autóforgalom számára vélhetően nem jelent komolyabb problémát a híd lezárása, mivel Budapesten ez a legkisebb áteresztőképességgel bíró átkelő. A pénzügyek körül azonban akadnak gondok, mivel a főváros jelenlegi forrásai nem elegendőek a projekt lebonyolításához. A pontos összeg viszont akkor tudható biztosan, ha már a műszaki tartalom ismeretes. Ezt követően pedig a Fővárosi Közgyűlés kezében van a döntés
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.