Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megkezdték hétfőn a XVII. kerület Rákoskert városrészében lévő "Ivanits-villa" szabálytalanul felépített kerítésének bontását – közölte a XVII. kerületi önkormányzat az MTI-vel.
Mint írták, egy 2003-as helyszíni szemle állapította meg, hogy Ivanits József autókereskedő-vállalkozó villáját engedély nélküli kerítéssel vette körbe, a szomszédos közparkból 20 méteres sávot leválasztott és elfoglalta a Strázsahegyi dűlő egy szakaszát is, ezzel megakadályozta az út közforgalmát.
Még 2003-ban a hatóság jogerős határozatban kötelezte az építtetőt a jogtalanul felépített építmények (kerítés, gondnoki lakás, tó-rendszer, fedett kerti építmény kemencével) elbontására, de ezt a tulajdonos a kiszabott bírságok ellenére sem tette meg. Egy évvel később az önkormányzat bérleti szerződést kötött az illegálisan elkerített területekre, ennek aláírásakor azonban már jogerős volt a kerületi jegyző határozata, amelyben a kerítés lebontására kötelezte Ivanits Józsefet.
A szerződésben az 1614 négyzetméter elfoglalt területre az önkormányzat szerint alacsony, havi nettó 4166 forint bérleti díjat szabtak ki, amely éves szinten közel nettó 50 ezer forintot jelent. A szerződés 2009. december 31-én járt le. Az önkormányzat 2009 végén felszólította a bérlőt, hogy az ingatlan kerítését az ingatlan-nyilvántartásban a tulajdonaként nyilvántartott telek jogi határára helyezze vissza, de ezt nem tette meg.
Ezután háromszor végrehajtási bírságot szabtak ki Ivanits Józsefre, melyeket az építtető megfellebbezett, illetve a bírósághoz keresetet nyújtott be a másodfokú határozat ellen is. A bíróság minden esetben helybenhagyta a polgármesteri hivatal határozatait. A hatóság hétfőn a polgármesteri hivatal 2013 áprilisában hozott jogerős határozatának értelmében a szabálytalanul felépített kerítés elbontását hatósági eljárásban kezdte meg.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.