Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A nyáron felújítják a margitszigeti japánkertet, fa mászóvár kerül az Erzsébet térre, a Ludovika téren pedig kutyafuttató is lesz – a Főkert közlése szerint szeptemberre be is fejezik az átépítéseket.
Július közepétől csaknem 190 millió forint értékben kezdődnek rekonstrukciós munkák a főváros parkjaiban – közölte a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A Főkert felújítja az 1970-es években kialakított margitszigeti szikla- és japánkertet – olvasható a közleményben. A tervezéskor a meglévő értékes adottságok megtartását és a terület japán hangulatának felélesztését tartották szem előtt. A felújítási munkák ezen a helyszínen kezdődnek el július közepén. Felújítják a szintén a Margitszigeten, a japánkert mellett található zenélő kutat is.
Az V. kerületi Erzsébet téri játszóteret egy fa mászóvárral egészítik ki.
A VIII. kerületi Ludovika téren ezer négyzetméteres kutyafuttatót alakítanak ki, amely mellett kavicsburkolatú, díszfüves pihenőkertet hoznak létre.
A Főkert a tervek szerint szeptember első felére mindegyik területen befejezi az átépítést.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.