Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Egyenlítő blog szerint jócskán áron alul adta el a belvárosi önkormányzat azt a Károly körúti ingatlant, aminek a vevője csak két hónapig volt bérlő az ingatlanban, de járt neki a vagyonrendelet szerinti 30 százalékos kedvezmény.
Az Egyenlítő blog szombaton azt írta: a belvárosi önkormányzat 2010 szeptemberében bérbe adott egy 792 négyzetméteres Károly körúti ingatlant annak az L.V.L.S.H. Kft-nek, ami a Fehérvár FC korábbi, adócsalással elítélt ügyvezetőjének, Maráczy Endrének a cége volt. Az akkor még Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető által vezetett önkormányzat a 2010-es önkormányzati választás utáni második rendes testületi ülésen jelölte ki eladásra a Károly körúti ingatlant.
A blog szerint az V. kerületi önkormányzat vagyonrendelete a bérlőknek 30 százalékos kedvezményt biztosít arra az esetre, ha élnek elővásárlási jogukkal. A fent említett ingatlant olyan vevőnek adták el, aki csupán két hónapig volt bérlő az ingatlanban, de járt neki ez a kedvezmény. Az L.V.L.S.H. Kft. így az eredetileg 201 millió forintra értékelt ingatlant mindössze 140 millió forintért vásárolhatta meg, ez pedig 177 ezer forintos négyzetméterárat jelent, amennyiért a blog szerint csak Kelet-Magyarországon lehetséges panellakást vásárolni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.