Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Al Maktoum Pekinget és Atlantát is lehagyhatja hamarosan.
Csaknem 36 milliárd dollárt, 10700 milliárd forintot szán Dubaj második repülőterének fejlesztésére – írja a Bloomberg. A hírügynökség forrásai úgy tudják, az összeg jelentős részét hitelből igyekszik előteremteni a közel-keleti emírség. A beruházás a Dubai World Central részeként valósulhat meg a következő 12 évben, a 140 négyzetkilométeres városfejlesztésés része az Al Maktoum repülőtér is.
A Bloomberg úgy tudja, a légikikötő a belvárostól 60 kilométerre található fejlesztés nyomán a világ legnagyobb reptere lehet, amely akár évi 220 millió utast és 16 millió tonna teherszállítmányt fogad. Jövőre még „csupán” 90 millió utassal számolnak, ez is majdnem a duplája a 2010-es forgalmi adatoknak. A gyors felemelkedés annak köszönhető, hogy az Al Maktoum jelentős átszállóhely lett az Ázsia és Európa, illetve Amerika közötti légi forgalomban.
Az éves szinten tíz százalékot meghaladó növekedéssel a dubaji nemzetközi repülőtér már az új fejlesztés elkészülte előtt a világ legforgalmasabb légikikötője lehet, leghagyva Pekinget és Atlantát – erről Paul Griffiths, az Al Aktoum vezérigazgatója beszélt októberben.
Az Al Maktoumnak egyébként magyar kötődése is van: 2013-as átadása után az első ott landoló gép a Wizz Air utasszállítója volt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.