"A déli Duna-part leginkább egy üveggyár mintaboltjára emlékeztet"

A kormány terepasztalként tekint Budapestre. Az önkormányzatok, a szakmai testületek, sőt a városlakók megkérdezése nélkül építi tele a várost. Jól van ez így?

Schneller István: Budapesten már csak a kormány épít, a fővárosnak nem futja többre üzemeltetésnél. Akadnak persze jó ötletek, például a Várbazár, a Kossuth tér megújítása, az Operaház új helyszínének kialakítása az Északi Járműjavítóban. Máskor viszont különböző lobbisták ötletrohamának engedve bólintanak rá múzeumi, kormányzati negyedre, biodómra. A külön futó szálak nem érnek össze egyetlen stratégiai városfejlesztéssé.

Finta Sándor: Nagyon hiányzik egy stratégiaalkotó, ellenőrző testület Budapestről, amely egyben látná és értékelné a tervezett fejlesztéseket. Az állami projektek sem azonos minőségűek. Az olimpiai létesítmények tervezésénél például fontos szempont volt, hogy a fejlesztések a nemzeti sportstratégia részeként valósuljanak meg, amelybe az amatőr és profi sport egyaránt beletartozik.

Beleznay Éva: Minden beruházás felértékeli a környezetét, csak éppen senki nem törődik azzal, mi lesz a szalagátvágás után. Ki és miből működteti a létesítményt, milyen terhet jelent ez a közösségnek, az önkormányzatnak?

Az áfacsökkentés valóságos építésiláz-rohamot váltott ki. Milyen hatással van ez a városra?

B. É.: A parlamenti előterjesztésekhez csatolt kötelező hatástanulmányok többsége szánalmas, ez is az. Az áfacsökkentés mindenféle előre meghatározott keret nélkül söpör végig az országon. Mindenki a saját kasszájára figyel, senki nem tekint előre. A lakások fele nem épül meg, sok maradhat üresen.

Túry Gergley

Mekkora hatalma van egy főépítésznek?

Sch. I.: Ez leginkább attól függ, hogy a városvezetők mekkora mozgásteret hagynak neki. Rövid póráz esetén a döntések előkészítésével befolyásolhatja a folyamatot. Én annak idején úgy fogalmaztam: amíg 100 ügyből 51-ben pozitív eredményt sikerül elérnem, maradok, ha ez az arány átbillen 49-re, veszem a kalapom. Sokáig pozitív volt az arány.

F. S.: A közvélemény úgy tekint a főépítészekre, mint a tervek készítőire, amiket aztán megvalósítanak. Valójában a döntéseket mindig a politika hozza, a főépítész legfeljebb terelgethet.

B. É.: Ha a polgármester partnernek tekinti, akkor a főépítész valódi segítője lehet a városvezetésnek. Ha ez a kétoldalú kapcsolat hiányzik, marad a végrehajtó szerep. Több szakmai bizalmat várnék a városi politikusoktól.

Jó eszköz a tiltás, a korlátozás? Ha jól emlékszem, Schneller István arról volt híres, hogy sok fejlesztési elképzelésre nemet mondott.

Sch. I.: Meg akartam őrizni Budapest sajátos karakterét. Ez az én felfogásomban nem maradiság, hanem védő szerep. Rossz híremet javarészt a kerületi polgármesterek keltették, mivel nem engedtem minden kukoricaföldet belterületté és építési telekké nyilvánítani, ami tízszer annyit ér. Az ok egyszerű: Budapesten 4600 hektár kihasználatlan iparterület volt, a város lakossága viszont 1,7 millióra csökkent, miközben a területe 20 százalékkal nőtt. Ezzel együtt úgy vélem, a túlszabályozás nem jó. Magyarországon minden politikai erő, amint kormányra kerül, rögvest új jogszabályokat alkot, holott az építési jogokat nem volna szabad sűrűn változtatni.

B. É.: Jobban hiszek az ösztönzőkben és a lehetőségteremtésben. Jó példa Barcelona, ahol nem tiltással, hanem infrastruktúra-fejlesztéssel terelték a város megfelelő pontjaira a beruházókat. Ehhez hasonlatos városjavító próbálkozásaim, például a dél-budapesti térség átfogó fejlesztése vagy intermodális városközpontok kialakítása, befulladtak.

Túry Gergley

F. S.: Átlátható, világos szabályozási keretrendszerre van szükség. Ezt azonban nem venném túl szigorúra, mivel a merev korlátozás lelohasztja a beruházói kedvet, különösen a belvárosban. A kontrollt a többségében gyakorló építészekből álló tervtanácsok jelenthetnék; sajnálom, hogy ezek a fórumok meggyengültek, sok esetben megszűntek. A kedvezőtlen folyamatok megfékezésére kitalált településképi arculati kézikönyvekben pedig nem látok innovációt, inkább a retrográd szemléletet erősítik.

Magyarországtól nyugatra az önkormányzatok komoly beruházásokat csikarnak ki a fejlesztőkből. Nálunk ez nem igazán működik. A magyar polgármesterek nem tudnak alkudozni?

F. S.: Nem jó megközelítés, ha abból indulunk ki, hogy az ingatlanfejlesztő rosszat akar a városnak. Ez közös tanulási és partnerségi folyamat. Előfordul, hogy az önkormányzatok olyan elvárásokat támasztanak, amilyeneket a projekt nem bír el, máskor viszont túl keveset kérnek. Az évek során többször továbbértékesített területekre megszerzett beépítési százalékokért cserébe ígért infrastruktúra-fejlesztéseket a sor végén álló beruházó már nem szívesen vállalja, mondván: túl drágán jutott a telekhez. Az ingatlanfejlesztési hozzájárulásokból vagy a belvárosi tetőterek után fizetett parkolóhely-megváltásokból, netán a bulinegyed vendéglátósainak befizetéseiből származó pénzeket átláthatóan vissza kellene forgatni a városfejlesztésbe.

B. É.: Inkább a nagyobb fejlesztéseknél működik ez a rendszer, például a Kvassay-öbölben, a Kelenföldi pályaudvarnál, a Budagyöngyénél, ahol komolyabb közlekedési beruházásokat vállaltak a fejlesztők.

Sch. I.: Gyakorlatilag sehol sem működött. Az valósul meg, ami a fejlesztőnek kell. Tőlünk nyugatra keményen megadóztatják a területek átminősítéséből származó értéknövekedést. Münchenben például a profit 25 százalékát kell befizetni, és ezt az önkormányzat csak az infrastruktúra fejlesztésére fordíthatja. Magyarországon csaknem 30 év alatt nem sikerült kivetni ezt az adót, helyette bevezették a településrendezési szerződést. Ám ez gyenge eszköz, lásd a hajógyári-szigeti, az Allee- vagy a Kopaszi-gát-beruházást, ahol nem sikerült jelentős fejlesztést kicsikarni a köz javára. Ha egy beruházónak 15 hektáron csupán fél tized százalékkal sikerül megemelnie a beépítési szintterületi mutatót, ahogy ez a Corvin negyednél történt, az önmagában 2 milliárd forint tiszta haszon a beruházónak. Rendbe kellene tenni ezt, de a politikusok nem véletlenül hagyják meg a szürkezónában.

Az elmúlt évek történései miatt az ember hajlamos mutyit sejteni, amint a beruházó és az önkormányzat összeborul.

Sch. I.: Az önkormányzatokból hiányoznak a profi szakemberek, akik hatékonyan szembe tudnának szállni a befektetőkkel és a politikusokkal. Jó példa erre a Köki. Hiába kértem közlekedési csomópontot, parkolót, azt a választ kaptam, hogy a projekt nem bírja el. Az üzleti tervbe se nézhettem bele. Csaknem minden párt kapott egy helyet az igazgatótanácsban.

F. S.: Nem hinném, hogy direkt kiárusításról lenne szó, inkább önkormányzati felkészületlenségből fakadó rossz gyakorlatról. A kormányzati ingatlanfejlesztések egyebek mellett azért sikeresek, mert az irányítók közt az üzleti szférában edződött szakemberek vannak.

Túry Gergley

Ebben azért a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté minősítés, illetve az a mentalitás is szerepet játszik, hogy a pénz nem számít.

F. S.: A kiemelt beruházásoknál is be kell tartani minden szabályt, csak az elbírálási határidők szorosabbak. Erre pedig szükség is van, mivel az önkormányzati döntéshozatal a beruházásokat ellehetetlenítő módon lelassult.

B. É.: A múzeumi negyednél kissé megbicsaklott ez az elv.

Sch. I.: Budapest nyolc éve kiszolgál. Amit a kormány tehetséges ingatlanfejlesztői vagy kevésbé tehetséges államtitkárai kitalálnak, azt a főváros kommentár nélkül lenyeli. A befektetők pedig az idővel zsarolják az önkormányzatokat. A MOM Park beruházásánál volt egy ingatlanfejlesztő, aki állandóan pattogott, hogy milyen lassan mennek itt a dolgok. Azután az átadóünnepségen odasomfordált mellém, és hamiskás mosollyal azt mondta: Schneller úr, ez Németországban kétszer ennyi időbe telt volna. Ez a gyorsítás rossz duma. Nem tudok olyan új beruházásról Magyarországon, amit a döntéshozatal lassúsága akasztott volna meg.

Miképpen érvényesül a közérdek például abban, hogy a Párisi udvar passzázsából egy szálloda lobbija lesz?

F. S.: Mindent nem lehet közpénzből felújítani. Dönteni kell: egy szálloda lobbijaként megújul, és bizonyos értelemben zárt területté válik, de a kulturális örökség részeként tovább él, vagy hagyjuk összeomlani. Előbb-utóbb ránk szakad a város, ha nem kötünk kompromisszumokat, és nem teremtünk ösztönzőket, például adókedvezményeket a védett épületállomány fejlesztése érdekében.

Mennyire elégedettek az újonnan felhúzott épületek építészeti minőségével?

Sch. I.: Ma a kicsi a szép. Nagyon sok nívós épület épül: iskolák, templomok, óvodák, piacok. De a nagy építmények zöme, egy-két színvonalas irodaháztól eltekintve, építészeti hulladék. Egy XIX. századi piac felért egy katedrálissal, egy mai bevásárlóközpont vagy ipari üzem legfeljebb egy eldobható szerelőcsarnokkal. A déli Duna-part leginkább egy üveggyár mintaboltjára emlékeztet. Megannyi lehetőség kínálkozott a rendszerváltás óta, hogy megőrizzük Budapesten a XIX. század építészeti jellegét, de nem sikerült élni velük.

A cikk a HVG 2018/01. számában jelent meg.