Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A koronavírus-járvány miatt tolták ki a bevásárlóközpont nyitását.
Zárul az Etele pláza kivitelezése és szeptemberben nyithatja meg a kapuit a létesítmény – írja a Magyar Építők.
Az ingatlanfejlesztő Futureal csoport közlése szerint a pláza 300 millió euróból valósul meg, bruttó 137 ezer négyzetméter összterülettel és Buda legnagyobb bevásárlóközpontja lesz.
A pláza a Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, számos busz- és villamosjárat, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál található. A cikkben azt írják, hogy az előzetes számítások szerint naponta mintegy 40 ezer vásárlót vonz majd. Az épületben 180 üzlet kap majd helyet, összesen 55 ezer négyzetméternyi bérbeadható területtel.
A komplexumot 2018-ban kezdte el építeni a kivitelező konzorcium. A nyitást a fejlesztő kitolta fél évvel, amit azzal magyaráztak, hogy próbálják minimalizálni a világjárvány hatásait.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.