Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Ahhoz, hogy az új lakások és házak árai fenntartható módon megfizethetőek legyenek, a kínálat bővülésére van szükség. Ez a folyamat is elindult már az ingatlan.com szerint.
Erősen kezdte az évet az új lakások piaca, ráadásul több alapvető fordulat is körvonalazódik ezen a területen – írja közleményében az ingatlan.com. A hirdetési portál szerint április közepén több mint 7500 új építésű lakóingatlant kínáltak eladásra. Erről azt írják:
A mostani kínálat az egy évvel korábbit 55 százalékkal, a 2019-es szintet pedig 81 százalékkal múlja felül.
Az új lakóingatlanok piacán belül eltolódott a kereslet a lakások felől a családi, iker- és sorházak felé. Az ingatlan.com szerint az idén az érdeklődők 56 százaléka keresett új házat, míg az utóbbi években csak 35-40 százalék volt a jellemző. Az eltolódást két tényezővel magyarázzák:
Április közepén a fővárosban az új lakások átlagos négyzetméterára 915 ezer forint volt, szemben a 726 ezres négyzetméterárral az új iker, sor- és családi házaknál. A megyeszékhelyeken 611 ezer volt az új lakások, és 518 ezer a házak négyzetméterára.
A lakásépítési adatok is összhangban vannak ezzel az ingatlan.com szerint. 2021 első két hónapjában több mint 2200 lakóingatlan kapott építési engedélyt, ami 2017 óta a legmagasabb szint. Összesen 1710 egylakásos épület, lényegében családi ház kapott engedélyt, ami szintén rekordot jelent négyéves távlatban.
2020-ban több mint 28 ezer lakás épült. Ha a mostani trendek tartósan fennmaradnak, akkor 2023-24-ben akár 35 ezer új lakóingatlant adhatnak át Magyarországon, és az évtized közepén a 40 ezres szint is elérhető lehet. Ez az új lakások és házak megfizethetőségének is a feltétele – írják –, mert a nagyobb kínálat növeli a piaci versenyt az árakban is. Ha fenntartható módon több ingatlan épül, akkor a kivitelezők is nagyobb kapacitást tudnak kialakítani, ami pedig az építkezések költségeit is csökkentené.
Az ingatlanhirdetési portál a fentieket több mint 20 ezer hirdetés adatai, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzései alapján állapította meg.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.