Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Barts J. Balázs a főváros közleménye szerint súlyos hibát követett el azzal, hogy egy leszavazott tervet befektetőknek ismertetett.
Újabb közleményt adott ki a főpolgármesteri hivatal az úgynevezett Városháza-ügy miatt, melyben ezúttal arról írnak, hogy a főpolgármester, Karácsony Gergely fegyelmit adott Barts J. Balázsnak, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) vezérigazgatójának, amiért az súlyos hibát vétett:
úgy ismertette a Városháza eladását is számba vevő döntéselőkészítő tanulmányt egy ingatlanpiaci befektető képviselőinek, hogy azt éppen addigra már elvetette a kabinet, ezzel „egyértelművé téve, hogy nincsen szándéka a Városháza ingatlanának értékesítésére”.
A Városháza-gate újabb fordulója végre valamennyire tisztázza a helyzetet
A fővárosi önkormányzat leromlott állapotú épületének fejlesztésére vonatkozó lehetőségekről valóban készült tavaly egy tanulmány, piaci konzultációkat is folytattak, de végül az ingatlan eladása nem merült fel komolyan - a főváros szerint erről szól az az ügy, amelyet a kormánymédia úgy tálal, hogy eladnák a Városházát.
Szerintük abban is hibázott a vezérigazgató, hogy az ingatlanpiaci befektető képviselői előtt olyan informális beszédstílusban nyilvánult meg, amely
kétséget ébreszthet egy külső szemlélő számára abban, hogy a vezérigazgató egyetért-e a városvezetés ezen döntésével.
„A vezérigazgatónak építészmérnökként és ingatlanpiaci szakértőként lehet ugyan szakmai véleménye, de hivatali minőségében, egy ilyen érzékeny kérdésben, még zárt körben sem fejthet ki olyan álláspontot, amely akár csak kétséget is ébreszt abban, hogy a városvezetés szándékait helyesnek tartja-e. Az igazgatóság elnökének álláspontja szerint ezek olyan hibák, amelyek nem maradhatnak következmény nélkül” – írták.
168 Óra: Nem eladni, megvenni akarják a Városházát
Ha a kormány csak a tömegközlekedésen rendel el kötelező maszkviselést, akkor a főváros vezetése ennél is tovább megy, és azokban a zárt terekben, amelyek esetében joga van ilyen döntésre, elrendeli a maszk hordását - jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
Mindezekre figyelemmel a főpolgármester – az igazgatóság elnökének javaslatát elfogadva – adott írásbeli fegyelmit Barts J. Balázsnak, egyúttal megtiltva, hogy a jövőben a Városháza ingatlanának közép- és hosszú távú hasznosítása koncepciójáról külső személyekkel hivatali minőségében beszéljen.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.