Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az új szakasz 8 kilométer hosszú, alagutak is lesznek rajta.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kedden közzétette az M0-s autóút északi szektorának tervezéséről szóló ajánlati felhívást az uniós közbeszerzési közlönyben – írta a Magyar Építők. A tervező feladata az út északi szektorán, a 11-es és a 10-es főutak közötti szakasz kiviteli és tender tervdokumentációjának elkészítése, és az építéshez szükséges engedélyek beszerzése.
A NIF Zrt. kiírása szerint a 2x2 sáv + leállósávos, fizikai elválasztással kialakítandó főpálya hossza 8 kilométer. Az útvonal egy 2 kilométer és egy 3,2 kilométer hosszú alagútpárban vezet.
A lap korábban az egyik legjelentősebb közúti alagútépítő vállalat, a Dömper Kft. segítségével becsülte meg az M0-s körgyűrű új szakaszának a várható építési költségeit. Zsilák-Makra András azt mondta:
Várható, hogy a jelenleg tervezés alatt álló, de a következő években esedékessé váló, a főváros északi agglomerációjában a 10-es számú és a 11-es számú főutak összekötését biztosító alig 8 kilométer hosszú M0-s körgyűrű új szakasza, a maga bonyolult csomópontjaival, szinte a teljes szakaszt lefedő 2x3 sávos összesen 5,2 kilométer hosszú alagút szükségességével, bizonyára 40 milliárd forint feletti kilométeráron fog versenybe szállni.”
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.