Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A minisztérium és a MÁV olyan bérlőket keresnek a nagy vasútállomásokba, akik elvégeznék a felújításokat, cserébe a költségeket majd lelakhatják.
„Köztulajdonban tartani, de a fejlesztésükbe külső forrást is bevonni, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni – ez a lényege annak az országos állomásmegújítási programnak, amelynek megvalósítására az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-csoport pályázatot ír ki” – írja közleményében a vasúttársaság.
A pályázat során olyan befektetők, ingatlanfejlesztők jelentkezését várják, amelyek az ingatlanok egy részének, korlátozott időre szóló, kereskedelmi célú hasznosításáért cserében vállalják az adott állomásépület és környezetének megújítását.
Vagyis a gyakorlatilag arról van szó, hogy
a MÁV kiadja bérletbe a pályaudvarok egy részét, a bérlő elvégzi a felújítási munkákat, amelyek költségét lelakhatja.
Országos szintjén 7 kiemelt, nemzetközi forgalmat is bonyolító nagyállomás pályázati lehetőségét kínálják fel.
Ezek közül 4 a fővárosban – Keleti, Nyugati, Déli, illetve Kelenföldi pályaudvar –, 3 pedig vidéken, Győrben, Debrecenben és Szegeden található.
A program térségi szintjén olyan – az előzőeknél kisebb, de jelentős forgalmat bonyolító – állomások hasznosítására nyílik lehetőség, amelyek egy-egy térség közlekedésében meghatározó szerepet játszanak. Itt – első körben – Alsógöd, Dunakeszi-Gyártelep, Felsőgöd, Gödöllő, Pécel, Siófok, Székesfehérvár, Sződ-Sződliget és Vác állomásaira lehet pályázatot benyújtani.
Végül, de nem utolsó sorban a program harmadik, helyi szintjén az országban található bármelyik kis- és közepes méretű állomásépület hasznosítására nyílik lehetősége annak a vállalkozásnak, amelyik vállalja a pályázati feltételek teljesítését, mindenekelőtt a vasútközlekedés szempontjainak maradéktalan érvényesítését és az utaskomfort javítását.
Az országos állomásmegújítási pályázatra január 31-ig lehet jelentkezni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.