szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy friss pszichológiai kutatás szerint meg kell választani a módját, hogy miként kritizáljuk munkatársainkat, mert a rossz megközelítés miatt mi fogunk kevésbé jól teljesíteni.

A Journal of Applied Psychology szakoldalon publikálták azt a friss tudományos kutatást, amely során teljes munkaidőben dolgozó embereket vizsgáltak. A teszteken egyrészt arra derült fény, hogy ki miként szokta nemtetszését, kritikáját tálalni munkatársainak. Egyesek ugyanis negatívan állnak ehhez a kérdéshez, elmondják kritikájukat és ennyiban hagyják a történetet. Mások viszont elmondják, hogy mit kellene máshogy csinálni, sőt azt is, hogy miként. Utóbbi a pozitív hozzáállás, és mint kiderült, nem csak célravezetőbb, hanem a kritikus számára is jobb.

A kutatás során ugyanis azt is vizsgálták, hogy kinek milyen a mentális energiaszintje, amely természetesen döntő hatással van a munkavégzésre. Egyértelműen látszott, hogy mentálisan azok bírják jobban a munkát, akik a pozitív kritikusok táborába tartoznak.

Ha nem akar mentálisan gyenge lenni, akkor olvassa el azoknak a hibáknaknak a listáját, amelyeket nem szabad elkövetnie.

Kinek, mikor és miért éri meg a céges e-autó?

Kinek, mikor és miért éri meg a céges e-autó?

1060 lóerővel ordít bele a nagyvilágba a legújabb Ferrari

1060 lóerővel ordít bele a nagyvilágba a legújabb Ferrari

Ritka fogás: Picasso-tálat találtak egy antwerpeni adományboltban

Ritka fogás: Picasso-tálat találtak egy antwerpeni adományboltban

„Nagyon nagy bajban voltam, mert tudtam, hogy József Attila gyógyíthatatlan”

„Nagyon nagy bajban voltam, mert tudtam, hogy József Attila gyógyíthatatlan”