Botrányos pillanatok a parlamentben a "Gyurcsányi-ügy" miatt
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerdán váratlanul tárgyalási szünetet kért a kormányprogram megvitatása közben. A Fidesz képviselői elhagyták az üléstermet és a frakcióirodába mentek. Gyurcsány Ferencnek tisztáznia kell, hogy milyen kapcsolatban volt Kulcsár Attilával - közölte a szünetről visszatérve Répássy Róbert fideszes képviselő. A kijelölt miniszterelnök közleményben utasította vissza a vádakat.
Répássy felszólalásában ismertette az internetes lap dokumetumait, és felszólította Gyurcsányt, hogy még a személyéről szóló szavazás előtt adjon magyarázatot a Kulcsár Attilához fűződő kapcsolatáról.
"Megtörtént már, hogy az Országgyűlés olyan miniszterelnököt választott meg, akiről később kiderült, hogy D-209-es ügynök volt" - mondta az ellenzéki képviselő a kormányprogram vitája közben tartott tárgyalási szünet után.
A Fidesz a Magyar Nemzet internetes honlapján megjelent, a brókerbotránnyal kapcsolatos tanúkihallgatási jegyzőkönyv és az egyik lehallgatott, a titkos minősítés alól feloldott beszélgetés szöveghű változata miatt kért szünetet.
Répássy Róbert elmondta, hogy a lehallgatási jegyzőkönyv, Bitvai Miklós, az Állami Autópálya Kezelő Rt. vezérigazgatója, és Kulcsár Attila telefonbeszélgetését rögzíti, és ebben szó esik "egy bizonyos Gyurcsányiról", aki segíthet a probléma elsimításában. A tanúkihallgatási jegyzőkönyv az Altus Befektetési Rt. vezérigazgatójának vallomását rögzíti, és ebből az derül ki, hogy Kulcsár Attilát Gyurcsány Ferenc - aki korábban vezette az Altus Rt.-t - irányította hozzá, és a bróker különböző befektetési lehetőségeket ajánlott.
Gyurcsány visszautasítja a vádat
"Kijelentem, hogy a K and H Equities Rt.-nél sem most, sem korábban számlával nem rendelkeztem, ott semmilyen tranzakciót nem bonyolítottam" - szögezte le szerdán közleményben Gyurcsány Ferenc. A kijelölt miniszterelnök a Kormányszóvivői Iroda által az MTI-hez eljuttatott közleményben hozzátette: "Felhatalmazom egyúttal a K and H Equities Rt.-t arra vonatkozóan, hogy ezen nyilatkozatomat megvizsgálja és megerősítse".
"Nem képzeled, hogy válaszolni fogok neked erre..."
Demeter Ervin fideszes képviselő, volt titokminiszter az ülésteremben előtte helyet foglaló Gyurcsány Ferenccel a vita ideje alatt rövid beszélgetést kezdeményezett, amelyről az MTI-nek nyilatkozott. "Azt mondtam neki, hogy Feri, tedd meg az én kedvemért, hogy válaszolsz nekem, ismered-e a Kulcsár Attilát, vagy találkoztál-e vele valaha" - idézte vissza mondatát az ellenzéki politikus. Hozzátette: Gyurcsány azt mondta, "nem képzeled, hogy válaszolni fogok neked erre, amikor olyan sok kellemetlenséget okoztál nekem". Arra a kérdésre, hogy lesz-e folytatása ennek az ügynek, Demeter Ervin azt válaszolta: egy ellenzéki pártnak kötelessége felvetni azokat a kérdéseket, amelyeket tisztázni kell.
"Vajúdtak az egerek és Répássyt szültek"
Répássy Róbert felszólalása után bekiabálásokkal tűzdelt vita alakult ki az Országgyűlésben. Juhász Gábor kormánypárti képviselő szerint a Fidesz alulmúlta minden eddigi parlamenti tevékenységét. Kijelentette, hogy az említett honlapot elég lett volna kicsit tovább olvasni, akkor kiderült volna a vezérigazgató vallomása.
"Vajúdtak az egerek és Répássyt szültek" - kezdte rövid felszólalását Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője. A politikus azt mondta, a Fidesz a kormányprogram vitája során többször megkísérelte az érdemi vita megakadályozását, többek között azért, mert "nincs érdemi mondanivalójuk".
A „Gyurcsányi-jegyzőkönyv” Demeter régi vesszőparipája
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán már felmerült a „Gyurcsányi”-névvel dobálózó Bitvai Miklós Kulcsár Attilával folytatott lehallgatott telefonbeszélgetése. A parlament 2004. április 5-ei ülésén Demeter Ervin felszólalásában egy 2003. június 22-ei telefonbeszélgetésre hivatkozott, amely – mint a képviselő a lehallgatási jegyzőkönyvre hivatkozott - Bitvai Miklós, az Állami Autópálya Kezelő vezérigazgatója és Kulcsár Attila sikkasztással vádolt, előzetes letartóztatásban lévő bróker között zajlott. Demeter megemlítette, a beszélgetés öt nappal azok után zajlott, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét megverték, kipattintva ezzel az ún. brókerbotrányt. A képviselő a lehallgatási jegyzőkönyvre hivatkozva megemlítette, Bitvai egy bizonyos „Gyurcsányi”-tól várta a botrány elsimítását.