Wéber Ferenc szerint újévi televíziós üzenetét az államfő nem kívánta külsőségeiben nemzeti ünnepeink rangjára emelni. Sólyom László ezért a beszédet dolgozószobájában mondta el, ahol - szemben a Sándor-palota tárgyalótermeivel - sosincs zászló.
A köztársasági elnök sajtófőnöke a Sólyom Lászlót a nemzeti lobogó újévi köszöntő alatti mellőzése miatt ért támadásokra reagált. Előzőleg a Szabad Magyarország Mozgalom elnöke érthetetlennek nevezte, hogy Sólyom a nemzeti lobogó nélkül vetette föl újévi köszöntőjét. Sólyom "ezzel a tettével kételyeket támasztott államfői esküjének őszinteségéről" - állítja a közlemény. A mozgalom felszólította az államfőt, hogy "mielőbb korrigálja ballépését és kövesse meg a magyar népet. Amennyiben nem teszi meg, úgy felszólítjuk, hogy mondjon le a köztársasági elnöki posztról" – írták.Újévi zászlóháború
A köztársasági elnök mindig mérlegeli, hogy nyilvános szereplése alkalmával - a hivatalos állami rendezvényeken és nemzeti ünnepeinken kívül - indokolt-e nemzeti jelképeink használata - tudatta a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke szombaton.
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Mathieu Kassovitz: Le Pen és követői idióták. Nem veszélyesek, csak idióták
Garantálhatja-e az EU, hogy Ukrajna betartja a Magyarországgal kötendő egyezséget?
Erről a 7 függőségről a legnehezebb leszokni
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Megvan az NB I új neve
Kiderült, hogy miért zuhant egy kamera a pályára a Magyarország–Kazahsztán mérkőzésen
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
Ukrán külügyi szóvivő: hamarosan találkozhat Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij
Korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.