Szigetmonostor nem engedi az M0-ás híd építését

Tárgyalást javasolt a gazdasági minisztériumnak az M0-ás körgyűrű északi Duna-hídjának építéséről Szigetmonostor önkormányzata, amely mindmáig nem járult hozzá a közigazgatási területén áthaladó beruházás engedélyezéséhez.

  • MTI MTI
Szigetmonostor nem engedi az M0-ás híd építését

A beruházás eredeti, 1999-ben készült építési tervében szerepel, hogy az M0-ás híd mellett a helyiek közlekedését megkönnyítő kis híd is épülne a sziget és a szentendrei Duna-part között, ám ez a mostani kivitelezési tervekben már nincs benne – mondta Szilágyi Lajos polgármester.

Az önkormányzat ragaszkodik az eredeti tervhez, vagy – ha a kis hídról a magas költségekre tekintettel kész is lemondani – valamiféle kompenzációhoz. A javaslat szerint az építési engedély megadásának fejében a község lakói több éven át ingyen vehetnék igénybe a két part között közlekedő dunai kompot, ennek költségeit a beruházók, vagy az állam állná. Jelenleg a naponta a fővárosba munkába járó helybéliek csak 40 kilométeres kerülővel, a tahi hídon át érhetik el céljukat, vagy a költséges kompjáratokat vehetik igénybe.

A helyi rendezési tervben nem szerepel a Szentendrei szigeten áthaladó M0-ás híd építése, márpedig a szerkezet a község közigazgatási területén, legalább egy kilométeres szakaszon ívelne át és 3 hídláb alapjait is itt alakítanák ki.

Az önkormányzatiság elveinek alapján a helyiek hozzájárulása nélkül az építkezés nem kezdődhet meg – szögezte le Szilágyi Lajos. Elmondta, hogy az ügyben a testület múlt év szeptemberében már levéllel megkereste a gazdasági tárcát, ám válasz mindmáig nem érkezett, ezért küldték el most az újabb levelet a kapcsolat felvételére.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.