Egyelőre nem tudni, hogy rádiófrekvencia-zavar, vagy műszaki, esetleg irányítási hiba okozta azt a balesetet, amelyben két ember meghalt, négyen könnyebben megsérültek szombaton délután a Tolna megyei őcsényi repülőtéren tartott nemzetközi repülő-modellező bemutatón, amikor egy földről irányított repülőgépmodell a nézők közé zuhant.
A tragédiában egy szekszárdi házaspár vesztette életét, akik felnőtt gyermekeikkel együtt vettek részt a rendezvényen - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Mártonné Kasler Sarolta hadnagy.
A nagy kiterjedésű zúzódásokat és hámsérüléseket szenvedett sérülteket ellátás után hazaengedték a kórházból. A repülőteret lezárták, a rendőrség szakértők bevonásával folytat helyszíni vizsgálatot.
A balesetet vizsgáló Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője, Bajkó Erika elmondta, hogy irányítási, műszaki vagy rádiófrekvencia-hiba okozhatta a szerencsétlenséget. A balesetet szenvedett kétfedeles repülőgépmodell viszonylag nagy volt, szárnyának fesztávolsága valamivel több mint két méter, a
súlya körülbelül 15 kilogramm.
A szemtanúk, elmondásuk szerint, a modell mozgásából arra következtetnek, hogy a modell eddig ismeretlen okból letért a röppályájáról, irányíthatatlanná vált, így került a nézők fölé. Bíró Gábor, a bemutatót szervező Szekszárdi Modellező Klub helyszínen tartózkodó tagja elmondta: egy német pilóta két-két és félméteres műrepülője zuhant a kordon mögött tartózkodó mintegy 300 néző közé, s okozta a tragédiát.
Tájékoztatása szerint a német résztvevő rendkívül tapasztalt bemutató pilóta, aki rendszeresen tart bemutatókat szerte a világon és "egészen biztos, hogy nem az ő hibájából történt a baleset". Vélekedése szerint műszaki hiba miatt következett be a baleset, amelyet például rádiófrekvencia-zavar okozhatott.
Feltehetően egy, a rádió adó-vevőjét használó taxis vagy CB-rádiós okozhatta azt a rádiófrekvenciás zavart, ami miatt a rádióirányítású műrepülő-modell irányíthatatlanná vált - mondta a Magyar Modellező Szövetség elnöke, Harmath Andor.
Elmondta: a rádiófrekvenciás zavart az okozhatta, hogy valaki - akár egy taxis, vagy CB-rádiós használta a rádió adó-vevő készülékét, esetleg egy másik, nem a repülőnapon részt vevő modellező repített - és ugyanazt a frekvenciát használta, mint a szerencsétlenül járt gép. A zavartól a rádiómodell egy időre irányíthatatlanná válik - tette hozzá. A szakértő szerint ezek ellen a rádiófrekvenciás zavarok ellen védekezni nem lehet.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál elmondta: az egészségügyi törvény értelmében bizonyos rendezvényeken a szervezőknek gondoskodniuk kell arról, hogy a mentők a helyszínen készenlétben legyenek, az őcsényi repülőtéren nem voltak ott.
Vizsgálat tárgya lehet, hogy jelen esetben a nézők száma, vagy a rendezvény veszélyessége indokolta volna-e ezt a készenlétet - tette hozzá, hangsúlyozva, az biztos, hogy a két ember életét a jelen lévő mentők sem tudták volna megmenteni.
Halálos baleset történt az őcsényi repülőnapon
Két ember meghalt, négyen megsérültek szombaton délután az őcsényi repülőtéren tartott nemzetközi repülő-modellező bemutatón.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.