Gyurcsány Ferenc, kijelölt kormányfő az ellenzéki pártok vezetőivel csütörtökön folytatott megbeszélésen tett ígéretet arra, hogy a szakértői egyeztetéseket megelőzően, még a héten megküldi a törvénytervezeteket.
Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy kilenc jogszabálytervezetet küldtek át; a miniszterhelyettesi poszt bevezetéséhez szükséges alkotmánymódosítást, a regionális választással kapcsolatos alkotmánymódosítást. Az átküldött törvénycsomag tartalmazza az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségével kapcsolatos új szabályozást, a pártfinanszírozási törvény és a mentelmi jog módosítását.
Megküldték az ellenzéknek a regionális önkormányzatok szerepének tisztázásra vonatkozó előterjesztéseket, a választási jogszabályok módosítását, amely a kisebb létszámú önkormányzatokra, Országgyűlésre, a megyei és fővárosi közgyűlések létszámának 20 százalékos csökkentésére tesz javaslatot már idén ősztől. Eljuttatták a jogalkotási törvénytervezetet és az Országgyűlés Házszabályáról szóló jogszabálytervezetet.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója pénteken azt közölte, hogy a párt által kidolgozott demokrácia-törvénycsomagot átküldték Gyurcsány Ferenc kabinetfőnökének, Szilvásy Györgynek. A fideszes politikus jelezte, hogy a törvénycsomag a párt honlapján mindenki számára elérhető.
Gyurcsány átküldte törvénytervezeteit az ellenzéknek
A kormány a nap folyamán átküldte az ellenzéki pártoknak az Országgyűlésben kétharmados támogatást igénylő törvénytervezeteket - mondta Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.