szerző:
hvg.hu

A százéves múltra visszatekintő debreceni virágkarnevál idén ünnepli „újkori” történelmének 40. születésnapját. A cívisvárosba látogató közönséget a virágos programokon kívül opera-operett gála, az Old Boys, a 100 tagú cigányzenekar, a Back II Black, a Hot Chocolate, valamint az Abrakazabra, Charlie tűzijáték és utcabál szórakoztatja majd a karneváli héten.

Karneváli színek Debrecenben.
Több százezer virág, több százezer látogató
© hvg.hu
A debreceni virágkarnevál Magyarország egyik legismertebb rendezvénye, amely több mint száz éve indult útjára. Az először pénzgyűjtési céllal – egy mentő- és betegszállító autó megvásárlása érdekében – megrendezett virágkocsi-korzót sokéves szünet után 1966-ban hívták újból életre, s azóta nemzetközi hírnevű fesztivállá nőtte ki magát.

Közel félmillióan érkeznek a karneváli hangulat kedvéért a határon innen és túlról Debrecenbe. Az idén 16 virágkocsi, több mint húsz hazai és külföldi (többek között izraeli, portugál, szerb, spanyol és olasz) művészeti csoport, táncosok, zenekarok, mazsorettek és zászlóforgatók alkotják majd a színpompás felvonulást.

Az augusztus 20-án a városon végigvonuló – 5 és fél kilométer hosszú utat megtevő – karneváli menetben a visszatérő résztvevők sem láthatják kétszer ugyanazt az alkotást, hiszen minden esztendőben új kompozíciókat mutatnak be a felvonulók. A többnyire debreceni képzőművészek által tervezett, egyenként több tízezer szál virágból álló műveket ismert személyekből álló zsűri – idén többek között Béres Alexandra, Csapó Gábor, Bán Teodóra, Bálint György – értékeli, és adja át a pénzjutalmat a legszebb kocsikat állító cégeknek.

Az ötnapos rendezvény a virágok mellett a zene és a tánc jegyében telik, amelyet különböző bemutatók és kiállítások tesznek még színesebbé. A virágpiac , a neves virágkötők részvételével zajló virágkötészeti bemutató , a „virágok utcája” , valamint a virágkocsi-kiállítás mellett idén másodszor lehetnek aktív részesei a városba látogatók és ott élők egy virágkocsi feldíszítésének. A közösen létrehozott „virágszobor” a felvonulási menetben lesz viszontlátható. A Kölcsey kulturális központban Máthé András fotóművész kiállítása a Debreceni Virágkarnevál történetét mutatja be. A zenei produkciók a Kossuth téren felállított színpadon lesznek láthatók

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vélemények

Debrecen, az igazi Európa

Új korszakot nyitott a Debreceni Ítélőtábla, amikor jogerősen megállapította a miskolci telepi cigány gyerekek iskolai szegregációját. E döntés autoritását a szegregáció egyértelmű tényét megátalkodottan tagadó miskolci önkormányzat sem kezdheti ki. A borsodi fővárost egy civil szervezet kényszerítette térdre.

MTI Kult

Kósa Lajos: színházat vesz Debrecen

Színházat vesz Debrecen - jelentette be a városvezetés frissen meghozott döntését Kósa Lajos polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón.

MTI Tech

Sikeres az őssejtes gyógyítás Debrecenben

Már öt beteget kezeltek sikeresen infarktust követően őssejtekkel a Debreceni Egyetemi Orvos és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) kardiológiai intézetében.

MTI Karrier

Határon túli magyar tanítók nyári továbbképzése Debrecenben

Harminc erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és felvidéki magyar pedagógus egy hetes nyári továbbképzése kezdődött meg hétfőn Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán - közölte Nanszákné Cserfalvi Ilona rektorhelyettes, a képzés igazgatója.

Igazi F1-rajongó? Akkor ezt a Pirelli kávézóasztalt imádni fogja

Igazi F1-rajongó? Akkor ezt a Pirelli kávézóasztalt imádni fogja

Középvezetői népvándorlás: van az a pénz, ami nem kompenzálja a stresszt

Középvezetői népvándorlás: van az a pénz, ami nem kompenzálja a stresszt

Ezek a kutyák nemcsak mosolyognak, flörtölnek is

Ezek a kutyák nemcsak mosolyognak, flörtölnek is

André Aciman: A legtöbben nem vagyunk boldogok azzal, akik valójában vagyunk

André Aciman: A legtöbben nem vagyunk boldogok azzal, akik valójában vagyunk

Halálra rémülő mormotára támad egy róka az év természetfotóján

Halálra rémülő mormotára támad egy róka az év természetfotóján

Részegen esett be egy ház udvarára siklóernyővel egy férfi Mezőberényben

Részegen esett be egy ház udvarára siklóernyővel egy férfi Mezőberényben