A várhatóan 300-400 köbméter hulladékot 14 órára összegyűjti és eltávolítja a félezer kézi úttisztító és harmincöt takarító, szállító célgép – tudatta közleményben Szegedi Péter.
Az óévbúcsúztató rendezvények helyszínei közül az Oktogont, a Vörösmarty teret, a Nyugati teret, továbbá a Kis- és Nagykörutat, továbbá a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri és az Astoriánál lévő aluljárókat tisztítják meg a takarítók. Amennyiben téliesre fordul az idő, a társaság megkezdi a főváros közútjainak síkosságmentesítését is.
Szilveszteri szeméthegyek Budapesten
Megkezdték a szilveszteri mulatságok után a közterületeken maradt szemét feltakarítását Budapesten a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai hétfőn hajnalban – közölte a társaság szóvivője.
Magyar Péter bizonyítékokat mutatott arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort akart létrehozni, csak hazudott róla
Kitaktikáztuk az EU-t – Orbán máris reagált Magyar vitnyédi menekülttáborról nyilvánosságra hozott bizonyítékaira – élő közvetítés a Fidesz tisztújító kongresszusáról
Orbán Viktor röpiratban fejtette meg a Fidesz vereségének legfőbb okait
A Magyar Nemzeti Levéltár kirúgott vezetője a HVG-nek: Hibáztam, de így is méltánytalan a felmentésem
Egy félidőnyi jó játék is elég volt, az Egyesült Államok kiütötte Paraguayt a foci-vb-n
Végre megéri éjszakázni egy vb-meccsért
Jön az uniós pénzeső, de a kivéreztetett vidéki települések mintha már álmodni is elfelejtettek volna
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.