Elvi álláspontja az MSZP-nek, hogy minden autonómiatörekvés annyit ér, amennyit meg tudnak belőle valósítani - fogalmazott Kozma József kormánypárti politikus. A távirati iroda annak kapcsán kérdezte Kozma Józsefet, hogy a vajdasági magyar pártok április elején dolgozták ki új, közös autonómiakoncepciójukat, amely többek között tartalmazza, hogy minden magyarlakta településen legyen magyar önkormányzat.
Kozma József azt mondta, a határon túli magyarság számára a legfontosabb szempont az, hogy gyakorlati politizálásában mit tud autonómiatörekvéseiből megvalósítani. Az anyaországnak minden autonómiatörekvéshez érdemes támogatást adni, akár a Vajdaságban, akár Erdélyben, akár Kárpátalján fogalmazzák meg az ottani magyarok legitim képviselői - fűzte hozzá.
Kozma József szerint a határon túli magyarok számot vetnek azzal, hogy csak az az autonómiatörekvés valósulhat meg, amely az ottani többségi nemzet és a magyarság együttműködésén és megegyezésén alapul. Az autonómiatörekvések lényege, hogy olyan keretek közé helyezzék a határon túl élő magyarok életét, amely számukra segíti az identitás megtartását és a boldogulást. A politikus kitért arra, hogy a kormány új külkapcsolati stratégiája szerint a határon túli magyar közösségeket csak úgy lehet hatékonyan segíteni, ha a szomszéd országokkal rendben vannak a kapcsolatok.
Kozma József a kormány és a Fidesz külkapcsolati stratégiája kapcsán elmondta, hogy a kérdések túlnyomó többségében hasonló az álláspontjuk, de lényeges eltérések is vannak, ilyen például a kettős állampolgárság kérdése.