Az EuroVelo az Európai Kerékpáros Szövetség által javasolt, az Európai Bizottság által elfogadott terv az Európát átszelő kerékpáros útvonalhálózat kialakítására. Magyarországon két EuroVelo útvonalat jelölnek ki: az EuroVelo 6-ot a Duna mentén, és az EuroVelo 11-et a Tisza mentén.
A 6-os számú európai kerékpáros turisztikai vándorút a franciaországi Nantes és a romániai Constranta városát köti össze, és áthalad Magyarországon is 440 kilométeren. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tájékoztatása szerint az Európai Kerékpáros Szövetség által javasolt jelzéseket és információs táblákat a már meglévő kerékpárutakon, illetve az európai szabványok alapján kerékpározható kisforgalmú közutakon teszik ki.
Az EV11-es kerékpárutat az EV6-ot követően várhatóan 2009-ben táblázzák ki. A létrejövő kitáblázási rendszer karbantartását, az útvonal promócióját a kerékpáros civil szervezetek konzorciuma, a Kerékpáros Magyarország Szövetség látja majd el. A GKM tájékoztatása szerint a kerékpáros utak fejlesztésére a hazai költségvetésből évi 2 milliárd forint áll rendelkezésre. Az EuroVelo útvonalak hiányzó szakaszainak megépítésére a jövőben ebből a forrásból – a 2007-es évhez hasonlóan – átlagosan évi 1 milliárd forint kerül felhasználásra.
Kerékpárút Rajkától Hercegszántóig
A 6-os számú európai kerékpáros turisztikai vándorút (EuroVelo – EV6) magyarországi nyomvonalának kitáblázása az idén júliusra elkészül, ezzel összefüggő kerékpározható út várja a bicikliseket Rajkától Hercegszántóig – jelentette be Bodor Ádám, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kerékpáros ügyekért felelős miniszteri megbízottja.
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
A politológus-politikus jelentős vagyonnal fut neki az ellenzéki létnek.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Marabu Féknyúz: Terror
És Mária.