Véglegesen megállapodott a kormány a szociális partnerekkel, hogy egyösszegű bérkiegészítést kapnak a köztisztviselők és a közalkalmazottak – írja a Világgazdaság.

A megállapodás értelmében a június havi bérrel együtt minden köztisztviselő, közalkalmazott, valamint költségvetési szervvel munkaviszonyban álló dolgozó fejenként bruttó 15 ezer forint bérkiegészítést kap. Erre azért van szükség, mert az idei évi ötszázalékos bruttó béremelést még az eredetileg tervezett ötszázalékos inflációhoz igazították, de már a szaktárca is 5,9 százalékos árnövekedést vár.

A nyári többletjuttatás csak részben ellentételezi a magasabb inflációt, a többletjuttatás viszont beépül az illetményrendszerbe. Ez azt jelenti, hogy jövőre nem a korábbi megállapodás szerinti négyszázalékos, hanem az idei többletinflációval növelt mértékű keresetemelésre számíthatnak a közszférában foglalkoztatottak – magyarázta a lapnak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán

Ötmillióba is fájhat a húsvéti ittas vezetés

Ötmillióba is fájhat a húsvéti ittas vezetés

Srí Lanka: totális blokád volt a merénylet napján

Srí Lanka: totális blokád volt a merénylet napján

Meghalt Egyed László grafikus, filmrendező

Meghalt Egyed László grafikus, filmrendező

Airsoft fegyverből lődözgettek járókelőkre szórakozásból autókázáskor

Airsoft fegyverből lődözgettek járókelőkre szórakozásból autókázáskor

Változékony idő várható

Változékony idő várható