szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szekeres Imre honvédelmi miniszter Peter Gordon MacKay kanadai védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásokat csütörtökön Ottawában a NATO átalakításáról, a közös műveletekben való részvételről és a kétoldalú együttműködésről.

A NATO átalakítása és a jövő évben elfogadandó új stratégia kidolgozása kapcsán egyetértésre jutottak: fontos lenne, hogy az októberi budapesti miniszteri értekezleten elkészüljön a stratégia első változata. Ezt előkészítendő, a budapesti találkozó előtt egy hónappal Londonban a NATO védelmi miniszterei értekezletet tartanak – tájékoztatott a politikus.

A kanadai védelmi minisztérium vezetői külön elismeréssel szóltak a magyar honvédség teljesítményéről. A NATO-bizottság elnöke által néhány napja kiadott jelentés szerint a Magyar Köztársaság jelentős szerepet tölt be mind a NATO, mind az EU és az ENSZ műveleteiben. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hadereje után - a szárazföldi haderő létszámához viszonyítva - a magyar honvédség az, amelyik a legtöbb és legmagasabb szintű műveletben vesz rész nemzetközi megbízások alapján. Magyarország ezt rendkívül szűkös anyagi erőforrások mellett hajtja végre, s ez elismerést kapott Kanadában és más tagállamok vezetőivel való találkozókon is - hangsúlyozta Szekeres.

A kétoldalú együttműködés terén a miniszter ismertette a pápai légi bázis továbbfejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket. Javasolta a kanadai kormánynak: mérlegelje, hogy saját C-17-es flottája bázisául Európában Pápát válassza.

Emlékeztetett arra, hogy Pápára települ 13 NATO-tagállam és 2 EU-ország közös stratégiai légi szállítási flottája - ez 3 darab C-17-es nagy szállítógépet jelent. Az ezt irányító NATO-szervezet is Magyarországra települ. Szekeres értesülése szerint jövő hét közepéig ezt az Egyesült Államok is jóváhagyja, hogy Robert Gates miniszter bejelenthesse a csütörtöki brüsszeli NATO-értekezleten.

Ha kedvező döntés születik a kanadai C-17-es flotta pápai bázisáról, ez nagy mértékben elősegítené azt a további tervezett lépést, hogy a Boeing cég legalább egy karbantartó és javító bázist hozzon létre Pápán a C-17-esek kiszolgálására. Ez további gazdasági, munkahelyteremtő lehetőségeket teremtene Magyarország és a térség számára - mondta a miniszter. Mint hozzátette, arról is egyeztetések kezdődtek, hogy a kiépülő pápai légi bázis egyben civil logisztikai központtá, illetve a magyar honvédség logisztikai bázisává váljon.

A kétoldalú kérdések között Szekeres konzultációt folytatott kanadai partnereivel a nemzeti katonai stratégiáról. Mint megjegyezte, a biztonsági kérdések egyre inkább összefonódnak természeti, környezeti és demográfiai kérdésekkel, és a magyar nemzeti katonai stratégia civil szakértői körében hetek-hónapok óta zajló vitába szeretnék becsatlakoztatni a kanadai tapasztalatokat.

Ugyancsak a kétoldalú együttműködés lehetőségét jelenti, hogy Magyarország is bekapcsolódna abba a folyamatba, amelyet az amerikai és a kanadai légierő megkezdett: új, szintetikus üzemanyagtípusok kialakításába környezetvédelmi és gazdasági szempontok miatt. Szekeres hangsúlyozta, hogy Budapest ehhez csatlakozni kíván. Mint elmondta, Magyarország fel fogja használni a kanadai logisztikai változások tapasztalatait is a hatékonyabb és takarékosabb készletgazdálkodás érdekében.

Szekeres csütörtökön a kanadai parlament védelmi bizottságának elnökével is tárgyal védelempolitikai és stratégiai kérdésekről. Pénteken ellátogat Moose Jaw-ba, a NATO Repülőkiképző Program (NFTC) központjába, ahol találkozik a pilótakiképzésen részt vevő magyar pilótákkal is. A Saskatchewan szövetségi tartományban lévő légi bázison a két ország 2004-ben kötött megállapodása alapján az egyéb pilótaismeretekkel már rendelkező magyar jelölteket vadászpilótává képezik ki; a kétesztendős oktatás keretében évi 80-90 órát repülnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Szekeres Imre: felértékelődött a katonaság szerepe

Az elmúlt években, a sorkatonaság megszűntetését követően, s ez annak köszönhető, hogy katonáink itthon is és külföldön is magas színvonalú teljesítményt nyújtanak - erről Szekeres Imre honvédelmi miniszter beszélt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) nyílt napján.

MTI Világ

Szekeres Imre a boszniai védelmi miniszterrel tárgyalt

A Bosznia-Hercegovinában zajló stabilitási folyamatról, Koszovó jövőjéről és a bosnyák-magyar kapcsolatokról tárgyalt vasárnap Budapesten Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Selmo Cikotic bosnyák védelmi miniszter.