Tetszett a cikk?

Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője - parlamenti nyári szünet lévén - írásbeli kérdést intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, hogy hozzák nyilvánosságra a 200 millió forintot felemésztő "kormányzati luxusportál" szerződéseit és pályázatát. A kormányszóvivői iroda erre válaszul részletesen elszámolt a költségekkel.

A politikus ezt vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte a Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt, hozzátéve,hogy a kormányfőnek a rendelkezések értelmében 15 napon belül választ kell adnia. A képviselő szerint ennek a horribilis összegnek a fejében szegényes internetes portál jött létre, ennyi pénzből például azt is meg lehetett volna oldani, hogy egy webkamera segítségével akár egy debreceni, akár egy putnoki újságíró bekapcsolódjék a kormányszóvivői tájékoztatóba, és mind kérdése, mind az arra adott válasz látható és hallható legyen.

Pettkó András választ vár arra is, hogy a hivatal miért fizetett sok pénzt egy ingyenesen is beszerezhető szoftverért. Elgondolkodtatónak tartja, hogy a kormányzati luxusportál-botrány kirobbanása másnapján egy blogger másfél óra alatt nulla forintból hozott létre egy honlapot, melyen több tartalom volt, mint a 200 millióból félkészre "sikerült" kormányszóvivői honlap. A politikus a kormanyszovivo.hu beruházását összehasonlította a bankok portáljaival, amelyek szerinte sokkal kevesebbe kerültek, holott egy pénzintézet számítógépes rendszere szuperbiztonságos számlavezető- és levelezőrendszert, telefonos és internetes terminálokat is tartalmaz.

Az írásbeli kérdésre a kormányfőnek 15 napon belül választ kell adnia a törvény szerint - tette hozzá Pettkó András. A kormányszóvivői iroda tájékoztatás szerint a kormanyszovivo.hu és a sajto.kormanyszovivo.hu honlapok esetében egy komplett informatikai rendszer létrehozásáról van szó. Nem önmagában a két honlap került tehát 200 millió forintba, hanem egy összetett informatikai rendszer kialakítása és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások összesen. Az informatikai rendszer megvalósításakor minden olyan mozzanatnál közbeszerzési pályázat alapján választották ki a beszállítókat, amikor a törvény azt előírta.
   
A komplett informatikai rendszer teljes költségéből a szerverek és az adattároló egységek, valamint a szerverekkel kapcsolatos szolgáltatások ára összesen mintegy bruttó 80 millió forint. Ehhez a rendszer tervezése, a rendszerintegráció, a folyamatkialakítás, a szabályozás, az adatfeltöltés, az oktatás, és a kapcsolódó szolgáltatások ára adódik hozzá, amely bruttó 100 millió forint. A rendszer szállítója a 2007. májusi központosított közbeszerzési eljárás során kiválasztott Synergon, valamint a HP Magyarország volt - közölte a kormányszóvivői iroda. 

A szoftverekért, illetve a szoftverek örökös licenszéért kevesebb, mint bruttó 20 millió forintot fizetett a megrendelő. A szoftvereket a Synergon 4,1 millió forint értékben (MySQL), a Digital Natives 9,6 millió forint értékben (közvetítő-, archiváló- és beszédfelismerő szoftver) és a Szoftver ABC 5,5 millió forint értékben (Adobe licencek) biztosította a rendszerhez. A rendszert - biztonsági okokból és az ehhez kapcsolódó törvényi kötelezettségéből fakadóan - a kormányzati gerinchálózatot is üzemeltető Kopint-Datorg Zrt. működteti. A kormányszóvivői iroda közölte azt is, hogy Pettkó András a törvényben előírt határidőn belül meg fogja kapni a választ, ám a kérdései még nem érkeztek meg

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Biden megkezdte a leszámolást a Trump-örökséggel, törvényhozási trükköt is bevet

Biden megkezdte a leszámolást a Trump-örökséggel, törvényhozási trükköt is bevet

Az emberölések és az öngyilkosságok száma is csökken az EU-ban

Az emberölések és az öngyilkosságok száma is csökken az EU-ban

Marabu Féknyúz: Bízhatok a vakcinában?

Marabu Féknyúz: Bízhatok a vakcinában?