szerző:
MTI

Tagadták az etnikai alapú bántalmazást azok a fiatalok, akiknek egy szigetvári roma asszony és lánya januári megtámadása miatti büntetőpere kedden kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon.

Meghallgatásakor mind az öt - 18 és 23 év közötti – barcsi fiatal azt mondta: nem tudott arról, hogy a megvert asszony roma, ez később derült ki számukra. A vádlottak a történtekre csak részben emlékeztek, és eltérően ítélték meg saját cselekedetük súlyát. Volt, aki kizárta, hogy ütött volna, más elismerte, hogy rúgott, de az éppen csak elérte az áldozatot, egyikük pedig azt vallotta, akkor ért az asszonyhoz, amikor már a földön feküdt, s megbotlott benne.

Az ügyészség nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a vagyon elleni bűncselekmények miatt büntetett előéletű elkövetőkkel szemben, akik közül egy fiatalkorú volt a tett elkövetésének idején.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meghalt Tolkien fia, aki utálta A Gyűrűk Ura-filmeket

Meghalt Tolkien fia, aki utálta A Gyűrűk Ura-filmeket

Beleszállt a Facebookba egy amerikai csúcsképviselő: Ezek félrevezetik egész Amerikát

Beleszállt a Facebookba egy amerikai csúcsképviselő: Ezek félrevezetik egész Amerikát

Kézilabda-Eb: "Éreztük, hogy lebecsültek minket"

Kézilabda-Eb: "Éreztük, hogy lebecsültek minket"

Kun Bélát és Szent Istvánt is szoborba öntötte. Erre már Kádár János is kíváncsi lett

Kun Bélát és Szent Istvánt is szoborba öntötte. Erre már Kádár János is kíváncsi lett

Honecker helyett Lufthansa a pártlapban – "Eljött a paradicsom", 1990. január 15.

Honecker helyett Lufthansa a pártlapban – "Eljött a paradicsom", 1990. január 15.

Orbán Viktort sem vacsorázni hívták meg, amikor kártérítést kapott

Orbán Viktort sem vacsorázni hívták meg, amikor kártérítést kapott