szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az SZDSZ elnöke szerint a melegfelvonulás megzavarásának „politikai összefüggései vannak”. Fodor Gábor az m1 Napkelte című műsorában pénteken azt mondta, hogy szükség van a jogalkalmazók szemléletváltozására.

Magyarországon 2006 óta olyan politikai helyzet van, hogy a szélsőséges politikai csoportok a köztársaság destabilizálására, a magyar alkotmányos renddel szembeni fellépésre használják fel az utcai rendezvényeket – mondta a liberális pártelnök. Hozzátette: ezen az úton nem szabad továbbmenni.

Fodor úgy vélekedett, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján is fel lehetne lépni a rendbontókkal szemben. Közölte: „az utcakövek dobálása emberölési kísérlet”.

Nem lehet elbújni olyan típusú minősítések mögé, amelyek az ügyészség és a bíróság részéről jelentek meg. A jogalkalmazók szemléletváltására van szükség, de nem jó, ha ez politikai nyomásra valósul meg – mondta Fodor.

A szokásos évi melegfelvonulást szombaton rendezték meg Budapesten. A demonstráció résztvevőire és az őket biztosító rendőrökre szélsőséges tüntetők támadtak. Az arcukat általában csuklyával, maszkkal takaró rendzavarók Molotov-koktélokat, petárdákat, felszedett utcaköveket, üvegeket, tojásokat dobáltak. A rendőrök 57 embert állítottak elő szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetése miatt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

A melegek szerint a rendőrök mindent megtettek

A rendőrség példamutató módon védelmezte a békés felvonulókat az erőszakos szélsőjobboldali támadásoktól, jelesre vizsgázott az emberek jogainak védelméből és a demokratikus szólás- és gyülekezési szabadság biztosításából - közölte a melegfelvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány.

HVG Itthon

Melegfelvonulás: az NBH szólt előre a szervezkedésről

A szélsőséges csoportok aktívan készültek akciójukra, mozgósításuk, fenyegetőzéseik nyilvános fórumokon is nyomon követhetőek voltak, s a rendőröknek gondosan elkészített elemzést adtak az eseményeket megelőzően - áll a legfrissebb HVG-ben.

MTI Itthon

Melegfelvonulás: Gyurcsány a Fideszre mutogat

A demokratikus jobboldal szélén ott vannak azok a radikális tömörülések, amelyek kiváltói voltak a szombati melegfelvonuláson történt atrocitásoknak; a jobboldal megfertőződött a radikalizmussal - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn. A szervezők szerint a rendőrök jelesre vizsgáztak. A rendőrség szerint a rendezvények biztosításának költsége mintegy száz millió forintba került.

MTI Itthon

Gyurcsány: szükség lehet a gyülekezési törvény módosítására

Az alkotmány biztosítja a békés gyülekezés jogát, de a hétvégi melegfelvonuláson történtek után át kell tekinteni, hogy szükség van-e egyes jogszabályok módosítására - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután a közjogi méltóságokkal tárgyalt csütörtökön Budapesten.

MTI Itthon

Melegfelvonulás: az Ab elnöke is elmegy Gyurcsányhoz

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke részt vesz azon a találkozón, amelyet a miniszterelnök a szombati melegfelvonulásokon történtek kapcsán kezdeményezett - közölte Sereg András, az Ab sajtófőnöke.

MTI Itthon

Tamás Pál: a melegeket a legkönnyebb megtámadni

A szociológus szerint a homoszexuális kisebbséget sokkal könnyebben lehet megtámadni, mint más kisebbségeket, mert kevesen vannak, a többség amúgy is idegenkedik tőlük és az általános törvényeken kívül nincs védelmük; a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója a melegfelvonuláson történtekkel kapcsolatban hétfőn nyilatkozott.