A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Jelentősen megnőtt a letenyei határátkelőn a Magyarországra belépők száma az éjszaka, vasárnap délután pedig ismét a forgalom emelkedésére számítanak a rendőrök; Horvátországban a déli autópálya alagútjainál folyamatosak a dugók.
Szombatról vasárnapra virradó éjjel jelentősen megemelkedett a Horvátországból Magyarországra érkezők száma. Vasárnap délután a hazatérők miatt ismét arra számítanak a rendőrök, hogy emelkedni fog a belépők forgalma - tájékoztatta a letenyei határrendészeti kirendeltség vezetője. Kővágó Károly elmondta: a Forma-1 miatt Horvátország felől nem tapasztaltak különösebb növekedést. A verseny napjaiban jellemzően olaszok, és kisebb számban horvátok érkeznek Magyarországra, de ezúttal csak egyetlen busznyi horvátról tudtak, akik kifejezetten Mogyoródra tartottak.
Horvátországban ugyanakkor - a Horvát Autóklub (HAK) jelentései alapján - szinte állandósultak a dugók vasárnap is. A legtöbb autós az A1-es autópályán torlódott össze, az egy-egy sávosra szűkülő két hosszú alagútnál. Sveti Roknál a tenger irányába, és a szárazföld felé egyaránt 5-7 kilométeres dugó volt vasárnap délelőtt, a Mala Kapela-alagútnál pedig az Adria felé 8-9 kilométer hosszan várakoztak a nyaralni indulók. Élénk forgalomról számolt be a HAK az isztriai gyorsforgalmi úton és a Szlovénia felé vezető határátkelőkön, elsősorban az olaszok most kezdődött szabadságolásai miatt.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.