A horvát Hina hírügynökség beszámolója szerint éjfél után a kaproncai (Koprivnica) megyei ügyeleten kértek segítséget a magyar hatóságok, mert kutatásuk addig eredménytelen volt a három ember után. A horvát határrendészek, a gyurgyeváci (Durdevac) rendőrök és helybéliek is keresni kezdték az eltűnteket, de a sötétség mellett a köd is nehezítette a munkájukat. Végül hajnalban Ferdinandovac közelében az egyik drávai szigeten egészségesen megtalálták először az egyik, utána pedig a közelben lévő szigeten a másik két embert is. A horvátok ezután átadták mindhármukat a magyar hatóságoknak - közölte a horvát hírügynökség. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete az MTI érdeklődésére szombaton közölte: a bolhói határrendészeti kirendeltségről kértek segítséget még pénteken éjszaka, mert egy csoporttól lemaradva eltűnt a három kenus. A csapat tagjai csak Vízváron, kikötésük után vették észre, hogy társaik lemaradhattak, ezért értesítették a rendőröket. A rendőrségi ügyeletes hozzátette: bár a két ország rendőrei párhuzamosan folytatták a kutatást, a horvát híradással ellentétben, nem a horvát hatóságok találták meg az evezősöket, hanem a magyar rendőrök egy hajóval.
Horvátok és magyarok kerestek három eltűnt kenust a Dráván
Szombaton hajnalban találtak meg a Dráván három kenust, akik még pénteken este maradtak le csoportjuktól, keresésükre pedig horvát és magyar rendőrök indultak el még az éjszaka folyamán.
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Meglepő összefüggést találtak az aszpirin és a demencia között
Magyar Péter: Macron Budapestre jön október 23-án, már készül az új gyermekvédelmi törvény
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
BL: Gulácsi nélkül is nyert a Villareal, botlott a Bayern, simán győzött a Barca és az Arsenal
Tavaszias időnk lesz, néhány helyen eshet az eső
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
A Mészáros Lőrinc-féle Opus bukta a legnagyobbat.