A tömeg az Andrássy úton a Hősök tere felé tart, a környező utcákat a rendőrség lezárta, a kordonok mellett végig rohamrendőrök állnak, teljes felszerelésben, könnygáz kilövésére alkalmas fegyverrel. Az Oktogonon egy vízágyú is készenlétben áll.
Négy-ötezer résztvevő a Tarka Magyar! felvonuláson
Mintegy 4-5 ezer főre duzzadt a Tarka Magyar! elnevezésű rendezvény résztvevőinek száma, mire a tömeg az Erzsébet térről az Oktogonra ért szombaton délután.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.