Az észak-pesti régióban és hídon előző nap jelentős torlódás alakult ki, mert több jármű fennakadt azon a szerkezeten, amelyen a felújítás idején haladhat át a forgalom.
Az Árpád hídon hétfő este kezdődtek meg a munkálatok: a Buda felé vezető hídpályán, a Hajógyári-szigeti pillér felett kicserélik a hőtágulásból származó mozgásokat kiegyenlítő szerkezeti (dilatációs) elemeket.
Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője kedden azt mondta, hogy a munkaterület lefedésére szolgáló 10-11 centiméteres szerkezeten több jármű nem tudott áthaladni. Az átlagos építésű gépjárműveknek ez nem okozott gondot, de a sportos futóművű gépkocsik fennakadtak a szerkezeten.
A szakemberek a helyszíni szemle után döntöttek arról, hogy hideg aszfalttal meghosszabbítják a szerkezetre való fel- és lehajtás útját, így kedd dél óta a járművek fennakadás nélkül, a sebességkorlátozás figyelembevételével folyamatosan haladhatnak.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kedden azt közölte, hogy azonnali vizsgálatot kezdeményez annak kiderítésére, kit terhel a felelősség a híd felújításával kapcsolatban kialakult forgalmi dugó miatt. A vizsgálat a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályára és az FKF Zrt.-re, a híd üzemeltetőjére is kiterjed. A cég helytáll a keletkezett károkért.
Lassan, de folyamatosan lehet haladni az Árpád hídon
Lassú, de folyamatos a haladás Pestről Budára az Árpád hídon, ahol harminc kilométer per órás sebességgel közlekedhetnek az autók a meghibásodott dilatációs szerkezet javítása idején.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.