Általános sztrájkkal fenyegetőznek a romániai tanárszakszervezetek

Hétfőtől sztrájkba léphetnek a tanárok Romániában ha a parlament megszavazza a tegnapi, fizetéseiket befagyasztó sürgősségi kormányrendeletet.

  • hvg.hu


"Legvalószínűbb, hogy a sztrájk hétfőn fog elkezdődni, bár a területi szakszervezeteink azt szeretnék, hogy a tiltakozási akciónk már holnaptól kezdetét vegye" - jelentette ki az egyik szakszervezeti vezető a román lapoknak.

Az Oktatási Szabad Szakszervezeti Föderáció (FSLI) vezetője pedig arról számolt be, hogy ezen a héten találkozik a tanárok országos képviselőivel és a többi parlamenti párt reakciójának függvényében kezdenek neki a tiltakozási akciónak. Elmondása szerint a jövő héttől csak figyelmeztető munkabeszüntetésekre lehet számítani, de ha a kormány nem áll el a tervétől akkor általános sztrájkot hirdetnek.

A román parlament szeptember végén szavazta meg a tanárok 50 százalékos béremeléséről szóló törvényt, azonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a héten figyelmeztette az ország vezetőit, hogy a mostani gazdasági helyzetben az intézkedés veszélybe sodorhatja az ország makrogazdasági mutatóit. A kormány tegnap hozott határozata szerint egyébként a tanárok fizetése nem az eredetileg tervezett októberi időponttól, hanem április elsejétől emelkedne másfélszeresére

Hozzászólások