Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője a zsúfoltsággal indokolta a felfüggesztésre vonatkozó döntést, és elmondta, hogy az intézkedés 5 járatot érintett. A Wizz Air már jelezte, hogy törölni kényszerült brüsszeli járatát, egyben tiltakozott a BA eljárása ellen.
Délután 16 órára már hosszú sorok alakultak ki repülőtéren, az utasok viszonylagos nyugalommal viselik a helyzetet, összesen három utasbiztonsági kapu üzemel délután, az induló gépek 15-30 perces késéssel szállnak fel.
Felfüggesztették a fapadosok indulását Ferihegyen
Nőtt a zsúfoltság a ferihegyi reptéren a délutáni forgalmas időszakban, a gépek késve indulnak, a diszkont légitársaságok gépeinek indulását 13-19 óra között felfüggesztette a BA.
Baka András nem vonja vissza Szathmáry Zoltán jelölését
A KNYF megerősítette: a legfőbbügyész-jelölt testvére is az aranykonvojügy egyik gyanúsítottja
Magyar Péter elmondta, milyen jelöltet szeretne Szathmáry helyett legfőbb ügyésznek
Felfüggesztette a parlament Kocsis Máté, Pócs János és Panyi Miklós mentelmi jogát
Újra kinyitott a Terror Háza, Schmidt Mária szerint megalázó tábla fogadja a látogatókat
Dubajból intézkedett Matolcsy Ádám az MBH-részvények visszavételéről
A Mi Hazánk Médiatanácsba most megszavazott tagja pár napon belül lemondhat a tisztségéről
A párt alelnöke is szívesen lenne.
Varga Mihály főtanácsadója: Az, hogy nem volt gazdasági növekedés, nem véletlen szerencsétlenség volt
Maradt az alapkamat – tényleg mini lett Varga Mihály első kamatcsökkentési ciklusa
Matolcsy György újabb videóval jelentkezett, és elkezdte mentegeti magát az Erste állítólagos megzsarolásának ügyében
Gumiszoba, eltűnt nyomok, hangszigetelt ajtó – bejutottunk egy volt nevelővel a Szőlő utcai intézetbe
A futás új közösségi életet indított el, most fesztivált építenek köré Budapesten – a Running Latte Club sztorija
Földön fekvő embert szúrt le az Akácfa utcai késelés elkövetője
Lehúzza a rolót az egyik magyarországi akkugyár
2025 óta gyártott akkualapanyagot Vácrátóton a japán Nippon Paper.