szerző:
MTI

Veszprém tiszteletbeli polgára címet adományozott Marian Cozmának, az MKB Veszprém vasárnap meggyilkolt kézilabdázójának a város képviselő-testülete keddi rendkívüli ülésén.

A csapat román válogatott beállósát vasárnap hajnalban szúrták szíven a veszprémi Patrióta Lokál előtt. A 26 éves sportoló a kórházba szállítást követően életét vesztette. A klub másik két légiósa, a horvát Ivan Pesic és a szerb Zsarko Sesum súlyos sérülést szenvedett az összetűzés során.

Kedd délután kettő és három óra között a szegedi sportbarátok is végső búcsút vehetnek Marian Cozmától az újszegedi sportcsarnoknál - írja a Délmagyar.hu. Kedden a Veszprémből Romániába tartó gyászmenet rövid időre megáll a sportcsarnok előtt, így a sportbarátok és tisztelők virággal és koszorúval búcsúzhatnak az MKB Veszprém román beállósától - mondta Lele Ambrus, a Pick Szeged szakosztály-igazgatója. Lele elmondta azt is: a Pick Szegednél felajánlották, hogy a hétvégi León elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre adnak játékosokat, de az MKB Veszprém nem élt ezzel a lehetőséggel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Videó: a veszprémi játékosok félnek az elkövetők bosszújától

Veszprémben, a Patrióta bárban szórakozott az MKB Veszprém kézilabdacsapatának több játékosa vasárnap hajnalban, amikor szóváltásba keveredtek egy másik, a lokálban tartózkodó társasággal. A két társaság között dulakodás kezdődött, amelynek során Marian Cozmát, a veszprémi kcsapat 26 éves román beállósát szíven szúrták. Videósaink a veszprémi Aréna előtti megemlékezésen forgattak.

MTI Shake

Újabb gyanúsítottat fogtak el Ausztriában

Raffael Sándor után N. Győzőt is elfogták az osztrák rendőrök, Sztojka Ivánt még keresik. N.Győzőt is azzal gyanúsítják, hogy részt vett a vasárnap hajnali veszprémi gyilkosságban - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Itthon

Már tudják a rendőrök, kik késeltek Veszprémben

Két embert, egy sárbogárdi és egy enyingi férfit gyanúsít a rendőrség a vasárnapra virradó éjjel, Veszprém egyik szórakozóhelyén történt halálos késelés elkövetésével - tudta meg a HavariaPress.

"Vissza kell találni a néphez" - Orbán politikáját kritizálják a kormánylapban

"Vissza kell találni a néphez" - Orbán politikáját kritizálják a kormánylapban

Nagyban ment a lopott Toyoták bontása egy budakalászi családi háznál

Nagyban ment a lopott Toyoták bontása egy budakalászi családi háznál

Magyar megoldás: szabad helyet keres magának, majd centire pontosan be is áll oda az autó

Magyar megoldás: szabad helyet keres magának, majd centire pontosan be is áll oda az autó

Háborús bűnök elhallgatásával vádolják a brit kormányt

Háborús bűnök elhallgatásával vádolják a brit kormányt

Trónfosztás: már nem Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere

Trónfosztás: már nem Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere

Pert nyert a Honvédkórház ellen a dolgozó, aki nem akarta, hogy honvédségi állományba vegyék

Pert nyert a Honvédkórház ellen a dolgozó, aki nem akarta, hogy honvédségi állományba vegyék