Hajdu István bíró, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője szerdán azt közölte, hogy a tárgyalás másodfokon folytatódott volna, a vádlott és ügyvédje azonban a napokban visszavonta az enyhítésre vonatkozó fellebbezést. A 32 éves K. Zsoltot februárban, első fokon közúti baleset gondatlan okozásának vétségében találták bűnösnek és öt évre a közúti járművezetéstől is eltiltották.
A tényállás szerint a vádlott 2008. május 21-én kora este a Pécs kertvárosában található Maléter Pál úton, száraz aszfalton, közepes forgalomban haladt 62-66 kilométeres óránkénti sebességgel, közben az autóban utazó barátjával beszélgetett. A zebrához közeledve a lehetségesnél 4 és fél másodperccel később észlelte az áthaladó 67 éves asszonyt és annak babakocsiban lévő, 10 hónapos unokáját. Dudált, félrerántotta a kormányt és fékezett, de mintegy 45-50 kilométeres sebességgel elütötte őket. A sérülteket kórházba szállították, de az asszony még aznap, a gyermek pedig másnap meghalt.
A sofőr megszegte a KRESZ-t, mert a megengedettnél gyorsabban hajtott és nem adott elsőbbséget a gyalogosoknak. Az átkelőhelyet nem kellő körültekintéssel közelítette meg, ráadásul későn észlelt és cselekedett.
A vádlott a tárgyaláson azt mondta, hogy tankolni mentek a barátjával. Emlékezete szerint 50-60 kilométeres sebességgel hajtott, és valóban későn vette észre a balról érkező gyalogosokat. Mindent megpróbált, hogy elkerülje a balesetet, de ez nem sikerült.
A kocsiból kiszállva szeretett volna segíteni a földön fekvő asszonyon, de a szemtanúk arra kérték, ne mozgassa őt, mert súlyos sérülései lehetnek. Annyira az esemény hatása alá került, hogy még a rendőrség száma sem jutott az eszébe, egy környéken lakó az ablakból kiabálta le neki. Ezt követően értesítette az ügyeletet. K. Zsolt az ítélethirdetés előtt, az utolsó szó jogán bocsánatot kért a családtól.
A bíróság a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként vette figyelembe a férfi beismerő vallomását, és kisebb mértékben büntetlen előéletét. Utóbbit azért, mert K. Zsolt nem először vétett a törvény ellen, s bár el nem ítélték, lopás és közokirattal való visszaélés miatt a bíróság korábban próbára bocsátotta.
Az ötéves maximumhoz közeli szabadságvesztést a súlyosító körülmények eredményezték, vagyis az, hogy a baleset két ember halálával járt és a KRESZ-szabályok halmozott megszegése miatt következett be. Ráadásul a vádlottat korábban kétszer is elmarasztalták gyorshajtás miatt, valamivel a végzetes baleset előtt kapta vissza két hónapra bevont jogosítványát.
Pécs-Kertváros lakói a végzetes baleset óta többször tüntettek a helyszínen, azt követelve az önkormányzattól, hogy helyezzenek ki sebességkorlátozó táblákat és szereltessenek lámpát a veszélyes átkelőhöz.
Jogerősen 4 év a nagymamát, s unokáját halálra gázoló férfinek
Jogerőssé vált az ítélet annak férfinak az ügyében, akit a Pécsi Városi Bíróság négy év fogházbüntetéssel sújtott februárban, amiért autójával elütött egy zebrán átkelő, unokáját babakocsiban toló nőt és ezzel mindkettejük halálát okozta tavaly Pécsett.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.