A fóti és a budapesti fiú - 16, illetve 23 évesek - azt követően verte meg a buszvezetőt, hogy ittasságuk miatt a férfi nem akarta felengedni őket az Egerből induló helyközi járatra - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
A gyanúsítottak nekiestek a sofőr segítségére siető biztonsági őrnek is, s a buszt is megrongálták. A helyszínre érkező rendőrök elfogták őket.
A két fiatal ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, illetve garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság - mondta Soltész Bálint.
Múlt pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajópetriben bántalmaztak egy buszsofőrt: egy 38 éves nő és 18 éves lánya a település egyik buszmegállójában üveggel fejbe dobta és kővel megdobálta a jármű vezetőjét, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két támadót a rendőrök elfogták, ellenük közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást.
A rendőrség tájékoztatása szerint az elkövetőket a büntető törvénykönyv alapesetben három évig terjedő, míg csoportos erőszak esetén akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatja.
Megvertek egy buszsofőrt
Buszsofőrre támadtak részeg fiatalok hétfőn este Egerben.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Ez mind átverés a foci-vb híreiből
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
A titkos favoritok mítosza – agyonnyomja a teher a norvégokat, vagy Haalandék megtörik az átkot?
Elbúcsúzott az első házigazda a foci-vb-n, Marokkó bejutott a legjobb nyolc közé
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Több ponton is változtattak az eredeti terveken.