"A teendőket négy részre osztottam, mindegyiket egy-egy referenciákkal rendelkező, a piacon tevékenykedő, profi társaság végzi el. Feladatuk az önkormányzat külső cégekkel kötött szerződéseinek, a város gazdasági, pénzügyi helyzetének, oktatásának, valamint a vagyonkezelő Pécs Holding és az oda nem tartozó városi érdekeltségű vállalatok vizsgálata" - mondta el a politikus.
Páva Zsolt kitért rá: az oktatásban iskolabezárások nélkül szeretne megtakarításokat elérni, a Pécs Holding és a városi cégek kapcsán azt várja, hogy a szakemberek tegyenek javaslatot a holding fenntartására, esetleges átalakítására, működésének jövőbeni irányaira vonatkozóan. A polgármester hangsúlyozta, hogy az átvilágítás elsősorban a működési hatékonyság növelését célozza, de ha szabálytalanságokra derül fény, "megteszik a szükséges intézkedéseket".
Páva beszámolt arról, hogy a munka közgyűlési jóváhagyással kezdődhet meg, legalább másfél-két hónapon át tart majd, az átvilágítást végző cégekkel a jövő héten szeretnének szerződni. Arra egyelőre nem tudott válaszolni, mindez mennyibe kerül a városnak.
Páva átvilágítana, de nem tudja, mennyiért
A pécsi önkormányzat és cégei átvilágítását kezdeményezi a közgyűlésben Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere, aki ezt a működés hatékonyságának növelésével indokolta.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.