szerző:
MTI

A 2010-től bevezetni tervezett vagyonadó központi adó lesz, amelyet az APEH szed be önbevallás alapján - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Új szja-szabályok
A kormány új szja-javaslatairól itt olvashat, kattintson!
A vagyonadó a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokra, a nagyértékű autókra, a vízi- és légijárművekre terjed ki. A 30 millió forintnál értékesebb ingatlanok esetében 50 millió forintig 0,35 százalék adót kell fizetni, ezen érték felett pedig 0,5 százalékot. Az ingatlan értékének megállapítását értékövezeti besorolással segítik.

A nagycsaládosok, a nyugdíjasok (bizonyos feltételek mellett) és a munkanélküliek kedvezményben részesülnek. A pénzügyminiszter emlékeztetett arra: ingatlanadó jelenleg is van Magyarországon, a lakások 45 százaléka után évente átlagosan 15 ezer forintot fizetnek a tulajdonosok, amit helyi adóként szednek be az önkormányzatok. Ezt egészíti ki a vagyonadó, amelyből levonható lesz az önkormányzatok által kivetett adó. A vagyonadó a pénzügyminiszter szerint 200-250 ezer ingatlant érint.

A kormány az egyszerűsítés jegyében szeretne minél több nehezen adminisztrálható, a vállalkozásoknak sok terhet jelentő kis adótól megszabadulni. Így megszűnik a kulturális járulék, a munkaadói és a munkavállalói járulék, a tételes egészségügyi hozzájárulás, valamint a magánszemélyek és a vállalkozások különadója. Ez nem azt jelenti, hogy ezekre a célokra nem költenek, ezekre a forrást a költségvetés biztosítja majd.

Emellett az adóbevallások rendszerét is szeretnék egyszerűsíteni. Az iparűzési adó (ipa) ezután is önkormányzati bevétel marad, jellegét és mértékét önkormányzati rendelettel szabályozzák, ám a jövő évtől az APEH szedi be és ellenőrzi, s bevallani is az adóhatóságnak kell.

Az illetékek rendszerét is átalakítják. Oszkó Péter szerint olyan illetékmértéket szeretnének meghatározni, amelyet az ingatlanpiac jelenleg el tud viselni, és hosszú távon is segíti a működését. Az illeték általános mértéke 4 százalék lesz, a lakások esetében pedig 2 és 4 százalék. "Azonban elvárjuk, hogy ezt a lényegesen kisebb mértékű illetéket már mindenki megfizesse" - mondta Oszkó Péter.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Vagyonadó: a Fidesz "nem mozdul be testcselekre"

A Fidesz szerint újabb adóemelésekről döntött a kormány, így július 1-től, illetve 2010-től jelentősen nőni fog a magyar vállalkozások, családok és magánszemélyek adóterhe, és könnyen lehet, hogy az ingatlanadó harmincmilliós értékhatárát is lejjebb viszik - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke.

hvg.hu Világ

Ingatlanadó: kitől kéne tanulnunk?

Az ingatlanadó alapját, mértékét csütörtökön véglegesíti a kormány. Jelen állás szerint 30 millió forintos ingatlan után 0,25, 50 milliós után pedig 0,5 százalékos központi adót kellene fizetni. Hogy csinálják ezt a többi országban? Hol érték- és hol jövedelemalapú az ingatlanadó? A hvg.hu összefoglalta 17 európai ország adatait. A témával az Adózóna.hu és a csütörtöki HVG is részletesen foglalkozik.

MTI Gazdaság

Cégekre is vonatkozik majd a vagyonadó

Önálló törvénybe foglalják a jövő évtől bevezetendő vagyonadót, amely nemcsak magánszemélyekre, hanem szervezetekre is vonatkozik majd - értesült az MTI több forrásból szerdán.

MTI Itthon

Vagyonadó: döntés csak holnap

A 2010-es adócsomagot szerdán, a vagyonadó koncepcióját, és annak pontos számait külön előterjesztésként pedig csak csütörtökön tárgyalja a kormány - értesült az MTI kormányzati forrásból. A cafetéria-rendszer átalakítása várhatóan a pénteki Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén véglegesedik.

MTI Itthon

30 milliós vagyonadó-határ: az MSZP támogatja

A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat - jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció csütörtök esti rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.

Vélemény

Vagyondézsma az ingatlanadó?

Jóllehet a világon szinte mindenütt kivetnek ingatlanadót, a magyar fejlődés sajátosságai miatt nálunk inkább vagyondézsmát látnak benne, amely továbbra is el fogja kerülni az ügyeskedőket.

Radar 360: ellenzéki összezördülés Ferencvárosban, Gyurcsány nyugtatgat Czeglédy miatt

Radar 360: ellenzéki összezördülés Ferencvárosban, Gyurcsány nyugtatgat Czeglédy miatt

Betyárfilm jön Pálfi Györgytől, cége már van hozzá

Betyárfilm jön Pálfi Györgytől, cége már van hozzá

A német koalíció próbája volt az alapnyugdíj

A német koalíció próbája volt az alapnyugdíj

Marsra szálló szondát tesztelt Kína

Marsra szálló szondát tesztelt Kína

A Playboy és a Cosmopolitan is megszűnik a lengyeleknél

A Playboy és a Cosmopolitan is megszűnik a lengyeleknél

A velencei árvíz már a La Fenice operaházat veszélyezteti

A velencei árvíz már a La Fenice operaházat veszélyezteti