Továbbra is késnek a vonatok Budapest elővárosi forgalmában

Továbbra is 10-20 perces késésekre számíthatnak az utasok a Budapest-Esztergom, a Budapest-Vác és a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

  • MTI MTI
Továbbra is késnek a vonatok Budapest elővárosi forgalmában

Both Ferenc tájékoztatása szerint ennél is nagyobb, 30 perc feletti késések lehetnek a távolsági gyorsvonatoknál, például a fővárosból Szolnok vagy a Debrecen irányába.

Elmondta, hogy az elővárosi forgalomban dél körül állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés.

A sajtóügyeletes nem sokkal reggel fél hat után közölte, hogy a Nyugati pályaudvaron meghibásodott a biztosítóberendezés, ezért több vonalon jelentős a késés.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.