"Büntető feljelentést teszek ma ismeretlen tettes ellen, tekintettel arra, hogy olyan súlyú vagyonvesztés lehetősége merül itt fel, melynek hátterét, indítékait ki kell vizsgálni" - indokolta döntését a fideszes politikus.
Páva Zsolt rámutatott: ezt látta az egyetlen járható útnak, egyben reményét fejezte ki, hogy "tisztulási folyamat kezdődik az ügyben és minden korábbi félreértés, rosszindulat feloldható". A polgármester elmondta, hogy a cég vezetői a mai napig nem tájékoztatták hivatalosan arról, hogy miért volt szükség a nagy port kavart tranzakcióra.
Egy héttel ezelőtt került nyilvánosságra, hogy a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. 51 és a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő PK Zrt. a közelmúltban 2,2 milliárd forint plusz áfáért eladta mintegy 150 buszból álló járműparkját a PK Zrt. és egy LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek.
A buszok egy része könyv szerinti értéken, másik része nullára leírva, 500-600 ezer forint közötti összegekért cserélt gazdát. A PK Zrt. azóta 1,2 millió forint havi bérleti díjat fizet a járművek darabjáért és 10 évre vonatkozóan egy összegben 2 milliárd forint plusz áfa rendelkezésre állási díjat fizetett a vevőnek.
Varga Péter, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója korábban azt mondta: a helyi járatú buszközlekedés fenntartása biztosított a Dunántúl legnagyobb városában, de nem tudja, érte-e kár a várost.
"Felmerülhet a bűncselekmény gyanúja, de nem hiszem, hogy bűncselekményről, hanem egész egyszerűen a menedzsmentjogok rossz értelmezéséről lehet szó" - jegyezte meg, utalva arra, hogy a PK Zrt. kisebbségi, de a menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa nem értesítette a lépésről a Pécs Holdingot és az önkormányzatot.
A vezérigazgató hozzátette, nem tudja, mi volt az ügylet célja, értelme, de úgy véli, az eljárás ellentétes a PK Zrt. alapító okiratával és a szindikátusi szerződéssel, ilyen volumenű értékesítéshez közgyűlési jóváhagyásra lett volna szükség.
Feljelentést tesz Pécs polgármestere a városi buszok miatt
Büntető feljelentést tesz a rendőrségen Pécs polgármestere a helyi tömegközlekedést biztosító Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. autóbuszainak eladása ügyében. Páva Zsolt sajtótájékoztatón jelentette be döntését kedden a baranyai megyeszékhelyen.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.